Erre jártunk eddig

útvonal at EveryTrail

2012.12.27-30 Kalkutta

Korai kelés után összepakoltunk, áthajóztunk a folyón, buszra szálltunk, átszálltunk, újabb buszra szálltunk, így értünk délután a bangladesi-indiai határra, ahol kiderült, hogy aznap már nem megy busz az innen 80 km-re fekvő Kalkuttába. Szerencsére a közeli vasútállomásig el tudtunk menni riksával, onnan pedig egy óra várakozás után indult a zsúfolásig tömött HÉV, ugyan ülőhelyet találtunk, de persze jó indiai szokás szerint a háromfős ülésekre mind odaült egy-egy negyedik is, nehogy kényelmes legyen. :) Furcsa módon senki nem kérdezett tőlünk semmit, ez már nem Banglades. A beérkező HÉV azonnal indult is vissza, mi az utolsók közt szálltunk le, közben a hatalmas várakozó tömeg megindult befelé, helyet foglalni. Én már léptem is hátra fedezékbe, nehogy elsodorjanak, de Balázs úgy rájuk kiabált, hogy megszeppenve álltak félre és le tudtunk szállni. Az egész napos utazás után megérkeztünk Kalkuttába, de igazán nem is a városra voltunk kiváncsiak, hanem a találkozót vártuk már nagyon Vikiékkel. :) 

A  vasútállomásról kiérve azonnal láttuk, hogy Darjeelinghez hasonlóan, itt is gazdagabbak a lakosok, mint Agra-ban vagy Varanasiban, a többsávos utakon főleg autókkal közlekednek, van metró, a városképet pedig a gyönyörű sárga taxik teszik egyedivé. 

Busszal mentünk a turistagettóig, ahol nem szállást, hanem a szállást kellett megkeresnünk, ugyanis Viki és Zsolti előbb érkeztek és nekünk már csak a megadott címre kellett mennünk, ahol vendégül láttak minket. Köszipuszi mégegyszer! :) A bangladesi szegényes választékot követően itt végre bőséges kínálatból választhattunk magunknak táplálékot. Vacsora után végre találkoztunk Vikiékkel és sokáig beszélgettünk. 

Victoria Memorial

Howrah-híd

Másnap elmetróztunk a fehér márványból épült Victoria Memorialhoz, amiben egy múzeum üzemel, ücsörögtünk a parkjában, elsétáltunk a Szent Pál Katedrálishoz, majd Howrah-híd felé vettük az irányt. Ez a környék már hamisíthatatlanul India, koszos szűk utcácskák zajjal, tömeggel és az egyedül itt látott gyalogriksákkal. Kalkutta egy leendő kétszintes város, mindenfelé felüljárók épülnek, sokszor a két irány az út két szélén, az ablakok alatt. Nem gondolták ezt át rendesen. 

Narancspiac

Estére mind elfáradtunk, ráadásul Vikiék gépe hajnali 6-kor indult Goára, így a tervezett bengáli buli kimaradt. Mire felébredtünk ismét kettesben voltunk, összepakoltuk a cuccainkat és kicsekkoltunk az apartmanból, ami kettőnknek költséges lett volna. Hamar találtunk egy kis szobát, majd egy könyvesboltban megvettük a thai Lonely Planet-et, a Kindle kijelzője ugye eltörött még Nepálban, Bangladest kinyomtattuk, de a thaiföldi kötet 800 oldal, úgy  döntöttünk inkább megvesszük. Egy internetkávézóban foglaltunk szállást másnapra Pattayaba, a szilveszter miatt nem akartunk kockáztatni. Mindent elintéztünk, maradt még egy délutánunk, felkerestük a helyi Csodák Palotáját. Épphogy befizettük magunkat, mikor Balázs észrevette, hogy nincs meg a telefonja, biztosan a taxiban maradt. Ugyan nem telt el 10 perc se, a telefon már ki volt kapcsolva, a taxist megtalálni meg lehetetlen lett volna. Két éve egy riksán esett meg vele ugyanez, akkor is az utolsó, Indiában töltött napján. Szerencsére találtunk nyílt wifit és bár a neten keresztül nem, de Marci, Balázs öccse segítségével sikerült letiltatni a sim kártyáját, később pedig az én számomat rendelni a bankszámláihoz. 

Túltettük magunkat a telefon elvesztése okozta sokkon, megvacsoráztunk és körbejártuk a Sience City-t,  láttunk trükkös tükröket, dínó- és hajómakett kiállítást. Reggel két német sráccal együtt kitaxiztunk a reptérre, gondoltuk majd ott reggelizünk. Hát ez nem sikerült, a világ leglepattantabb nemzetközi reptere címre simán pályázhatna a Netaji Subhash Chandra Bose International Airport. Azért pár csokit és egy doboz összetört chips-et sikerült vennünk, a biztonsági ellenőrzésen pedig simán átvittünk egy palack vizet.

Viki vendégposztja:

"A köd miatt..." - ez lehetne a Delhitől Kalkuttáig tartó utazásunk mottója. Bár Katalinék említették, hogy "everything is possible, (this is India)", de én azt hittem, ez csak pozitív kimenetelű történésre utalhat. Elég hamar rá kellett ébrednem, hogy ezirányú feltételezésem téves. :)

Így történhetett meg az is, hogy éjjel, a gayai vasútállomáson töltöttünk több órát, közben kiderült, hogy a vonatunkat törölték, melyre már hetekkel korábban megvásároltuk a jegyet. Végül sikerült megoldanunk a helyzetet, és soha nem látott körülmények között: ketten, egy kabinban utaztunk tovább egy AC2-es kocsiban (csak egy kis pénzt kellett a kallernak csúsztatni), így nem különösebben zavart, hogy négy órás csúszással értük el Kalkuttát.  

Fáradtak voltunk és éhesek, de előbb szerettük volna megkeresni a szállásunkat. Gyalog indultunk el, mert eddigi tapasztalataink alapján azt gondoltuk hamar találni fogunk a közelben. Olyan "elvárásaink" voltak, melyek egyre inkább teljesíthetetlennek tűntek: legyen meleg víz, négy ágy - hogy együtt tudjunk lenni Katival és Balázzsal - és legyen wifi, hogy a blog ne maradjon el... :) Személy szerint én azt sem vetettem meg, ha volt ablak a szobában. Hat vagy hét helyen jártunk, de valamelyik kívánságunkkal (legtöbbször a négyből hárommal) probléma volt, melyen még a helyi utazási irodában sem tudtak segíteni. Kezdett ránk sötétedni, ezért végső kimerültségünkben rábólintottunk egy wifi-mentes apartmanra. (Sorry, hogy nem találtunk nektek netet, de így legalább nem a kütyüket bújtuk! :D)

Tisztába tettük magunkat, megvacsoráztunk és végül találkoztunk Katiékkal. :D Magunkhoz vettünk némi alkoholt és átbeszélgettük az estét. Szeretem a blogot olvasni, de azért a személyes élménybeszámoló sokkal jobb, pláne hogy Balázs szereti a sztorikat kiszínezve elmesélni, úgy lényegesen viccesebb. :) Másnap reggel nem keltünk korán, mivel mindannyiunknak szüksége volt a pihenésre. Három úticélunk volt: Victoria memorial, Szent Pál Katedrális és a Howrah-híd. Az előbbi csodaszép volt, hatalmas, rendezett, tiszta parkkal, viszont a hídig vezető túránk során éppen ennek az ellenkezőjével találtuk szembe magunkat. Kalkuttában megtalálható mindaz, amiért Indiát a szélsőségek országának mondják. Amellett, hogy a piacon találkoztunk gyalogos riksával, olyan metróhálózatuk van, amit mi megirigyelnénk... (na persze aki szeret bliccelni, az nem érezné itt jól magát :P). A metróhoz zsetonnal kell lemenni (ha nincs bérleted), kifelé jövet pedig be kell azt dobni a kapuba, amely kienged, ha a megfelelő megállóban szálltál le. Ha tovább utaztál, mint ameddig a jegyed szólt, akkor be se veszi a zsetont és nem nyílik ki a zsilip. Ilyenkor a kapusor végén található kasszában ki tudod egyenlíteni az összeget és elhagyhatod a metró területét. Kalkutta lakossága bőven meghaladja Magyarországét, náluk valahogy mégis működik ez a rendszer....

Sokat gyalogoltunk, estére elfáradtunk, ezért Balázs nem tudott rávenni minket a bengáli rock bulira, ahol három szinten, három különböző stílusban tépték a húrokat - feltételezésünk szerint. (Bocs Balázs, talán kihevered.) Másnap reggel mi hajnali 3-kor keltünk, mivel repültünk tovább Goára, és csak hogy kerek legyen a történet, a repülőgépünk három óra késéssel szállt fel, természetesen a köd miatt...

2012.12.10-12 Shillong, Cherrapunji

Reggel 7-kor ébredtem a vonaton, mikor az árusok elkezdtek óbégatni, kiabálva próbálva felhívni a figyelmet a portékájukra. Teát, kávét, vizet, többféle ételt, mobiltelefont (az egyik srác vett is 8.000 forintnyi rupiért egy samsung "pingpongütőt", kínai csempészáru lehetett). Végre kellemes meleg az idő, viszont hatalmas a köd. Az induláskori egy órás késéssel 8-ra kellett volna Guwahatiba érnünk, de amint egy vonat elkezd késni, beindul a folyamat, mindenhol várnia kell, az egész délelőttöt is a vonaton töltöttük. Sokszor megálltunk hosszabb időre, a kb. 25 kocsiból álló vonat nagyon lassan indul el, majd gyorsul fel. 10 km-rel a végállomás előtt egy órát állt a vonat az állomáson, más szerelvények jöttek-mentek, mi meg vártunk. Nehezen viseltem, nagyon untam már, le is szálltunk a vonatról, de nem sikerült megállapodnunk a riksásokkal, így még indulás előtt visszaszálltunk a vonatra. Öt perc múlva egy piros lámpa állított meg minket, majd nagy nehezen beértünk Guwahatiba, ahol azonnal a már a vonaton az útikönyvből kinézett étterembe siettünk és megrendeltünk fejenként két dosat. Ilyet itt még senki sem tehetett, ugyanis nagyon furcsán néztek ránk, sőt az első után vissza is kérdezett a pincér, hogy tényleg kérjük-e a másodikat. Ebéd után azonnal megkerestük a Shillong felé tartó dzsipet, amit itt sumonak hívnak, és nyolc új utastárssal további három óra utazás után, már sötétben érkeztünk Meghalaya tartomány központjába, Shillongba.

Meghalaya nemrég vált külön Assam tartománytól, főleg keresztények lakják, akik nem szeretnek indiaiak lenni, független országgá szeretnének válni. A lakosok láthatóan gazdagabbak, mint pl.  az agraiak, rendezettebbek a házak, kevesebb a szemét. Sok az autó, majdnem mind kis Suzuki Swift, vagy ugyanolyan Tata. A 140 ezer lakosú város fő látnivalója a helyi lottósorsolás, ijászok lövik a nyilaikat egy táblába, minden délután fél 4-kor. A városban rengeteg fogadóiroda van, ahol meg lehet tenni a téteket. Az íjászok két körben lőnek, minden körben  megszámolják a táblába állt nyílvesszőket és az utolsó két számjegy adja az eredményt. Aznap az első körben 753 nyíl állt a táblába, így az 53-as eredmény se nekem (második számjegy 9), se Balázsnak (második számjegy 0), így elbuktuk a feltett 20 rupit (80 Ft).

753 db nyílvessző

Az íjászat után gyorsan felvettük a szállásunkon hagyott hátizsákokat és újra buszra szálltunk. Több mázsa rizzsel utaztunk együtt, az összes üres helyet kitöltötték rizseszsákokkal, az utasok úgy másztak be az ülésekre a zsákokon át. 

3 óra alatt értünk az indiai határ mellett fekvő dombos-völgyes Cherrapunjiba, amit a helyiek Sohra-nak neveznek. A környék a világ statisztikailag legcsapadékosabb helye, márciustól hét hónapon át tart az esős évszak. A dombos vidéket a kelet Skóciájának is nevezik. Nehezen találtunk szállást, a faluközpontban található egyetlen lehetőség nem tetszett, majd a taxisok nem voltak hajlandók minket tízszeres ár alatt elvinni a 3 km-re található másik hotelhez. Végül egy nem taxival mentünk, két srác vitt el minket, kicsit olcsóbban. Útközben a kocsiban diszkósított karácsonyi dalok szóltak, ekkor tudatosult bennem, hogy mindjárt karácsony. Nehéz karácsonyi hangulatba kerülni errefelé. Este a szállásadónk, aki az esős környék ellenére nagy motoros,segítségével kitaláltuk a másnapi túra útvonalát, rajzolt nekünk egy térképet.

Reggel ismét ködös időre ébredtünk, de a buszon Tyrna falu felé a helyiektől megtudtuk, hogy ma nincs is (annyira) köd. Tyrna-n átsétálva rengeteg gyerek köszönt és integetett nekünk, majd a falu után egy hosszú lépcsősor vezetett le a völgybe egy gyönyörű trópusi erdőben.

Gyökérhíd

Két szintes gyökérhíd

A völgyben szaladó folyókon élő gyökérhidak íveltek át,  a helyi lakosok átvezették a gyökereket a víz felett, azok megerősödtek és akár 50 embert is elbírnak egyszerre. Egy kis vendégházban ebédeltünk, ketten kaptunk egy kéttojásos rántottát meg egy nagy tál üres rizst, de legalább ettünk, mielőtt nekivágtunk volna az 1000 méteres emelkedőnek.

Ez az erdő mindkettőnknek sokkal jobban tetszett, mint a chitwani, de ott a vezetőink célja nem az volt, hogy igazán szép helyeken vigyenek, hanem orrszarvút szerettek volna mutatni nekünk. A völgy másik oldalán egy ritkábban használt, elhanyagolt köves ösvényen lépcsőztünk felfele, a megizmosodott lábaimmal könnyedén lépdeltem felfelé, meg persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a nagy hátizsák nélkül sokkal könnyebb menni. 

Felérve a tetőre a Nohkalikai vízesés kilátó pontjához értünk, a víz a magasból hull alá, ez a negyedik legmagasabb vízesés a földön. A (nem) köd délutánra is megmaradt, így messzire nem láttunk, pedig biztos az is gyönyörű lett volna. A kilátónál sok árus és egy étterem szolgálja ki az ide érkező rengeteg indiai turistát, vacsoráztunk, majd sötétben a műúton sétáltunk vissza a szállásunkra a Green Valley-be. Este leegyeztettük a szállásadónkkal, hogy másnap ő visz el minket a határra, a testvére pedig elhozta a laptopját és segítséget kért Balázstól, aki megtanította őt kivágni egy képrészletet a Paint segítségével. Vicces volt, hogy miközben a testvér mesélt, a képeit mind úgy mutatta meg, hogy az asztalon beállította háttérképnek. 

2012.12.07-09 Darjeeling

A "szabadnapomon" 2-kor Lama leintette nekünk a helyi buszt a szállás előtt, mi ugyan még nem voltunk kész, de a busz megvárt minket, ez itt teljesen természetes. A főútnál még másfél órát kellett várnunk a csatlakozásra, de egy teázóban előkerült a laptop és folytattam az írást, míg be nem gördült a csordultig teli busz. Kakarbitta-ba, keletre az indiai határra terveztünk utazni. Szerencsére helyjegyünk volt, így lett ülőhelyünk. A hátsó sorban ülő srácok egy lakodalomba igyekeztek és ginnel próbáltak elfáradni és kibírni a 15 órás buszutat. Mintha egy szurkolóbuszon ültünk volna. A busz borzasztóan rázott, ha hátradöntöttem a fejem a szék támlájára, belülről viszketett a fülem. Természetesen most is óránként megálltunk, enni-inni-pisilni, egyszer le is robbantunk, de gyorsan a piros kábelhez illesztették a piros a kábelt és már zötyögtünk is tovább. 11 órakor kiürült a busz, végre mindenkinek jutott ülőhely, a sofőr lekapcsolta a lámpákat, a hátsó sor is elcsendesedett. Aludnom mégiscsak keveset sikerült, azt is sok részletben, Balázsnak még annyit sem, mert ő nem tud ülve aludni. Az éjszaka forgalommentes úton 60 km/h-val repesztett a busz, a térdemet rendszeresen bevertem. Hajnali 3-kor befordult a busz egy falu mellékutcájába, megállt egy festékbolt előtt, aminek feltöltötték az árukészletét, a busz tetejéről háromnegyed órán át pakolták le a festékesvödörket. Közben mindenki felébredt a buszon, de se ezt, se a veszteglést nem vette senki sem zokon. Reggel 8-ra végre megérkeztünk Kakarbitta-ba, reggeli után átváltottuk a maradék nepáli rupinkat indiai rupira és átsétáltunk a határon. A nepáli vízumunk 5 napja lejárt, belépéskor azt olvastuk, hogy napi 3 USD a pótdíj. A határra érve kiderült, hogy még plusz fejenként 30 dollárt kellene fizetnünk, összesen 90-et. Egyből mondtuk, hogy az nagyon sok, a határőr hosszas gondolkozás után 45 dollár fejében bevezette az adatainkat a nagy könyvbe és kiléptetett minket az országból. 

Újra Indiában. Visszaállítottam az órám negyed órával, buszra szálltunk, másfél óra alatt értünk Siliguriba, egy 650 ezer fős közlekedési csomópontba. Az indiai buszok jobbak, mint a nepáliak,  van bennük pár rugó, viszont ennyire kátyús utat, mint ezen a szakaszon, még sehol sem láttam. Az út mentén teaföldek terültek el, a helyiek szüreteltek. A teacserje kb. térdig ér, köztük elszórva pár-pár fa adja a megfelelő árnyékot. Siliguriban csak egy ebéd erejéig álltunk meg és ugyan majdnem kihagytuk Darjeelinget, mert nem volt kedvünk újra 2000 méteren lévő hideghez, mégis egy dzsipbe szálltunk és újabb 3, összesen 27 óra utazás után megérkeztünk Darjeelingbe, ahol szálláskeresés és vacsora után azonnal elaludtunk. Siliguriból egy történelmi kisvasút is jár Darjeelingbe, de mivel 9 óra alatt gyózi le a 2000 méter szintkülönbséget, ezt nem választhattuk.

Reggel borús, felhős időre ébredtünk, körbejártuk a várost, jártunk az állatkertben, a hegymászó műzeumban, Kőrösi Csoma Sándor sírjánál. 

A helyiek itt inkább nepáliakank tűnnek, mint indiaiknak és nemcsak azért, mert van rajtuk kabát. A nepáliak bőre sötétebb, barnának hat, míg az indiaiaké szürkés árnyalatú. A nepáliaknak széles arccsontjuk van kerek arccal, szemben az indiaiak hosszúkás arcával. 

A teaültetvényen ezen a magasságon ilyenkor már nem aratnak, így a teafeldolgozót csak üresen láttuk, de mellette egy kis teázóban egy kedves néni mesélt nekünk a teagyártásról, és főzött nekünk 5 másodperces teát.

A legjobb minőségű tea a cserje legfrissebb hajtásaiból áll, ezt éppen csak leforrázta a néni, mégis ízletes teát töltött a csészékbe, hiába Darjeelingben vagyunk, a tea fővárosában. Itt is lett volna lehetőség túrázni, de ismét a hidegben menetelni felfelé egyikünknek sem hiányzott.

Dzsippel is megközelíthető lett volna a Tiger Hill, ahonnan tiszta időben a Mt.Everest is látható, de a következő nap is ugyanolyan borús volt, mint az előző, így semmi értelme nem lett volna odamenni, így dzsippel visszakanyarogtunk Siliguriba. A hegyi szerpentineken buszok helyett dzsippel jár mindenki, amint bezsúfolódott tíz utas a dzsipbe, az máris indul. Délután 5-re értünk Siliuriba, tettünk egy sétát a hongkongi piacon, mielőtt felszálltunk volna az ismét késő éjszakai vonatra.

Leszólítási taktikák országok szerint

India 

30 másodpercenként:
Excuse me sir/madam, where are you going?
Excuse me sir/madam, do you need a guide?
Excuse me sir/madam, rickshaw? (500 rupees to any hotel!) *normál ár: 50 rupees*
Excuse me sir/madam, need room? Very cheap!
Excuse me sir/madam, do you need a binocular?
Excuse me sir/madam, do you need a bicycle?
Excuse me sir/madam, *anything what they wanna sell*, have a look, very cheap!
Excuse me sir/madam, which country?

Nepál

2 percenként:
Namasté!
Namasté!

A sorozat folytatódik.

2012.10.30-11.02 Varanasi, a Ganga-parton mindig történik valami

Varanasi, a hinduk szent városa nagyon érdekes hely. A Gangesz partján fekszik, maga a part a ghat-okból, vagyis a lépcsőkből áll, amiket az esős évszak áradása több méter hordalékkal lepett el. A meredek lépcsők tetején a házak között kis utcácskákban lehet bejutni a labirintusba. Ez a terület szűk sikátorokból áll, kb. másfél méteres szélesek, így szerencsére a riksák nem férnek be és nem itt dudálnak. A Gangeszhez közelebb eső részén nagy a nyüzsgés, mindenki árul valamit, nagy a tömeg. Kicsit beljebb már se tömeg, se riksák, csak a helyiek és a szent tehenek jönnek szembe, de hogy fordulnak meg? Majd következik a "normál" felépítésű város az őrülettel. A szállásunk a labirintusban volt - a tetőről kilátással a városra és a Gangeszre - csak második este találtunk haza segítség nélkül, ugyanis az a terület fehér folt a google maps-en, a szálláson kapott rajzolt térképről meg ne is beszéljünk.

A labirintus hazafelé tartó bejárata

Ebben a városban rengeteg indiai is turista, kis műanyag kannákban viszik haza a Ganga vizét. A Ganga-parton reggel és este zajlik az élet. Esténként az egyik ghatnál hét órakor hindu ünnepséget tartanak, egy másiknál koncertet adnak, van, amelyik mécsesekkel van kirakva, közben a Gangán úsznak a csónakok és rengeteg mécses. A lépcsőkön ücsörögni ilyenkor az egyik legjobb mulatság. Jönnek-mennek az emberek, más utazók, akikkel tapasztalatot lehet cserélni, a csónakosok, akik mindenáron el akarnak vinni csónakázni, érdeklő helyiek és helyes 6-8 éves forma gyerekek, akik mécseseket, képeslapokat árulnak. Főleg a kislányok borzasztóan édesek és olyan dumájuk van, keményen alkudoznak, hogy a végén meg is vettük tőle a mécsest. A reggel fél 6-kor, napfelkeltekor indul az élet a parton, ilyenkor a legjobb az idő csónakázni, a nap pont a szemközti part közepén kel fel, szépen megvilágítva a lépcsőket.Közben a helyiek fürdenek a vízben, a szájukat is kiöblítik, jógáznak a parton.

A Manikarnika ghatnál egész nap égetik a halottakat, minden kasztot külön szinten, szakállas embereket, akiket megmart a kobra, terhes nőket, nőket (így hallottuk) nem égetnek el, délebbre egy másik lépcsőnél a szegényeket égetik. 

Jártunk a hindu egyetemnél, hatalmas félkör alakú parkos területen fekszik, sok-sok tanszékkel, kolesszel, hatalmas sportpályákkal, templommal. Sarnath kb. 10 km-re van északra Varanasitól, ez a hely arról nevezetes, hogy Buddha itt tartotta első beszédét. Ennek emlékére láttunk itt hatalmas intő Buddha szobrot, sztúpát, templomokat. Utolsó este az International Music Ashramban voltunk koncerten.

Varanasiban a várakozásokkal ellentétben nincs büdös. Agra jellegzetes szagát viszont éjszaka félálomban a vonaton is felismertem, mikor az áthaladt ott. Szemét viszont ugyanúgy van, mint mindenhol máshol Indiában. Nincsenek szemetesek az utcán, eddig csak a Taj Mahal és a nemzeti park büféje mellett láttam. Reggelre azért valamennyire összeszedik és elégetik a szemetet, különben már rég ellepte volna őket. Az utcán szétszórva  sok helyen franciakártya lapok hevernek, szerintem  egy hét alatt össze lehetne szedni egy dupla paklit. 

Csak azt tudnám, hogy hol mikor és miért fáztam meg. Este sincs hideg. Semmi komoly, csak nátha, de akkor is. Viszont a zsepim vészesen fogy és tegnap szinte kiröhögtek a helyiek, amikor a "boltban" zsepit kerestünk. UPDATE Azóta simán, az első helyen kaptam zsepit.

Itt nem tudnak számolni

Tegnap a Baba Guesthouse-ban 3 éjszaka helyett csak kettőt kellett fizetni, ma meg a kajáldában nem tudta átváltani rendesen az indiai rupit nepálira a csávó, és átverte magát vagy 200 rupival. Ez csak a szarba lépés következménye lehet.

2012.10.29-30 Bharatpur - Varanasi

Balázs reggelre kialudta minden baját, reggeli és pakolás után gyalog bejártuk Bharatpurt, ami egy 20 ezer fős kisváros különösebb látnivaló nélkül, habár egy indiai város már önmagában látnivaló. A piac egy utca, akkora tömeggel, hogy még nézelődni is kényelmesen lehetett, a helyiek közül szinte mind mosolyogva köszönt, sokukat le is "kellett" fényképeznünk.

Fodrász az utcán

Gandalf

Délután 5-re értünk vissza a szállásra a hátizsákjainkért, fél 6-ra már a vasútállomáson voltunk, a vonatunk 19:06-kor indult. Volna. Az állomáson hatalmas tömeg volt, rajtunk kívül mindenki indiai. Az állomás előtt 2 perc alatt vagy harmincan álltak körbe minket, sokan fotóztak, sokan csak bámultak, majd az egyikük szólt, hogy jön a vonat. Persze nem a mienk, ekkor már láttuk a kijelzőn, hogy 3 órát késik a vonatunk, amiből végül 4 óra lett. Este 11 lévén a vonaton már mindenki aludt, a mi helyükön is, de a kalauz segítségével negyed óra múlva már mi is szunyókálhattunk.

A vonatok nagyon ügyesen vannak kialakítva, egymással szemben van két ülés, amin hárman-hárman ülnek, mellette a folyosó és a másik ablak mellett két egyfős ülés egymással szemben. Ez a nappali verzió. Éjszaka a hármas ülések háttámláját felhajtják, ez a második ágy és felette is van egy ágy, ami nappal a csomagtartó szerepét tölti be. Az egyes ülésből pedig a menetiránnyal párhuzamosan lesz ágy, felette a másik.

Ahhoz képest, hogy a vonaton aludtunk a csomagjaink mellett, mert nem mertük az ágy alá tenni, egész jól kialudtam magam. :) Csak érnénk már Varanasiba!

Végül ugyan 4+16 óra alatt, de megérkeztünk. A vonatútnál sokkal durvább a városi közlekedés és vele járó dudálás.

2012.10.28 Keoladeo National Park

A mai napon Keoladeo Nemzeti Parkban, a költözőmadarak otthonában jártunk. 

A bejáratnál tudtunk biciklit bérelni, az egyik jobbra tartott és csörgött-zörgött a törött sárhányója, de szerencsére az állatok nem voltak annyira közel, hogy ez elriassza őket. Balázsnak pedig kb. fél méter hiányzott a nyerge magasságából, indiakra szabva, állítani természetesen nem lehet. A park egy mocsaras tavas terület, a töltéseken - amik többnyire aszfaltozottak, de már "beépültek" a természetbe - lehet közlekedni. Látványban a Tisza-tóhoz, illetve a montenegroi Shkodra tóhoz tudom hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy itt aztán tényleg rengeteg féle állatot lehet megfigyelni. Hétvége lévén sok látogató volt, de ez csak a bevezető úton volt érezhető, beljebb már zavartalanul tudtunk kóborolni. 

Láttunk gólyákat vagy gólyaszerű darvakat, kisebb és nagyobb, lépő, ugráló, repülő madarakat, kék és zöld papagájt, őzet, bikát, lovat, csíkos mókust, gyíkot, szitakötőt egy fél méteres hüllőt, ami nem tudom mi lehet, majmokat, harcsákat, amik nagyon érdekes módon mind egyszerre jöttek fel a víz felszínére és dugták ki a "bajszukat".

Az egyik úton pár száz méteren keresztül majmok ültek az úton, majd pár száz méteren helyi munkások, akik épp az ebédidejüket töltötték. A nők látva, hogy közeledünk majdnem mind eltakarták az arcukat, de a kendő mögül integetve köszöntek.

Megismerkedtünk egy tíz év körüli sráccal, a nevét sajnos elfelejtettem, azt nem tudta, merre van Magyarország, de kérte, hogy mutassunk neki vmit, amit az országunkban gyártottak.  Ő is, mint errefelé sokan, külföldi érméket gyűjt, de mi az utolsó apróinkat Ferihegyen hagytuk. Még a Nokia telefonját is megnéztük, de Indiában gyártották. Csak egy üres füzetünk volt, ami magyar, neki is adtuk. Pár perc múlva visszaszaladt, kaptunk tőle egy 2 rupis érmét ajándékba. Később a park bejáratánál találkoztunk vele újra, kezében a füzettel. :)

Balázs már reggel a gyomrára panaszkodott, estére hőemelkedése is lett, remélem holnapra rendbejön. Emiatt is jó, hogy a várólistás vonatjegyünket reggel lemondtuk, látva hogy még mindig csak 21.-ek vagyunk a listán, így nem kellett összepakolnunk, ami mondjuk nem nagy mutatvány ennyi cuccal és kijelentkeznünk a szállásról. A csomagunk kicsit több, mint ideális lenne, sajnos nem férünk be a két nagy hátizsákba, van nálunk egy kis hátizsák is a napi túrákhoz. Egyelőre ez nem akkora nagy probléma, de Nepálban a túrázáshoz mindenképp meg kell ezt oldanunk valahogy. Ha magunkra húzzuk az összes meleg ruhánkat, máris nyerünk valamennyi helyet. Itt nagyon kellemes az időjárás, 20 és 30 fok között mozog, se nem hideg, se nem meleg.  

Holnap, ha Balázs jöbban lesz Bharatpurt fedezzük fel, ha nem, akkor pihenünk a szálláson, este pedig indul a vonatunk Varanasiba. Az első indiai vonatutam, ráadásul éjszaka, 15 órán át!  

Katalin szarba lépett!

Óriási tehénszar kellős közepébe! Ez valami nagy szerencsét jelez előre, ebben biztos vagyok, nem lehet másként. Szerencsére már lemosta a szandálját, és a lába csak egy kicsit lett olyan (szaros).

2012.10.27 Hello Money!

Ma reggel korán keltünk, hogy végre közelről is lássuk a Taj Mahalt, miután tegnap messziről már minden oldalról láttuk. Odafele vettünk pár banánt és megtámadott egy majom, hátulról ráugrott a lábamra! Szerencsére épp az utolsó falatot vettem a számba, ezt mondjuk nem hiszem, hogy látta, de elszaladt, így a hirtelen ijedségen kívül más bajom nem esett. A mai ünnep szerencsét hozott, ingyen bemehettük, nem kellett a 750 rupis belépőt kifizetnünk. Viszonyításképp a mai nap 1.990 rupit költöttünk, néggyel kell szorozni. Az indiaiak szerint "Today is a festival", bár nekem inkább úgy tűnik, itt minden nap ünnepnap.

A Taj Mahal gyönyörű

Reggeli  és pakolás után fogtunk egy riksát, ami elvitt minket a buszpályaudvarra, ahonnan épp 10 percen belül indult is a busz Fatehpur Sikri felé, ami egy középkori szellemváros. A buszútról (is) készítettünk videót, talán valamikor sikerül feltölteni. Amint leszálltunk a buszról már meg is jelent valaki, hogy hova tehetjük a zsákjainkat, míg megnézzük a várost. Sajnos ez, hogy szinte minden házhoz jön, semmit sem kell keresni nem  annyira jó, mint ahogy hangzik. Az elmúlt pár napban azt ejtettük ki legtöbbször a szánkon, hogy "No, thanks" és sokszor nem érik be ennyivel. Miközben a romokhoz menet egy pillanatra elbizonytalanodtunk, hogy merre is kell menni, egy srác nemcsak, hogy útbaigazított minket, de azonnal az élre állt, hogy kövessük. Először kedvesen érdeklődött, Magyarországra azonnal rávágta, hogy Budapest, de egy kis idő után kezdett terhessé válni a társasága, kértük, hogy menjen el, nincs szükségünk vezetőre és fizetni sem fogunk neki. Egyből hangnemet váltott, azzal fenyegetőzött, hogy kihívja a rendőrséget, amin persze csak nevettünk, de negyed óra múlva, mikor még mindig újból és újból feltűnt és veszekedett velünk, azt kívántam bárcsak kihívná magára a zsarukat. Végül eltűnt. :) Közben a gyerekek "Hello Money!"-val köszöntek, még nevettek is mellé, nem tudom így ki ad nekik. Amúgy különösen nehéz a szomorú szemű gyerekeket elzavarni, de nyilván nem véletlenül tanítják arra őket a szüleik, hogyha fehér embert látnak, azonnal vágjanak szomorú arcot. 

A szellemvárosról meséljenek a képek:

Like an indian man

Jelenleg Bharatpurban, egy csendes kisvárosban vagyunk, a Jungle Lodge-ban. Holnap bringát bérlünk és madárnézőbe indulunk a Keoladeo Nemzeti Parkba. Estére 23.-ak vagyunk a várólistán a Varanasi felé tartó vonatra, ha nem férünk fel, másnap estére visszaigazolt  jegyünk van.

2012.10.25-26 "Everything is possible, this is India!"

Ígérem igyekszem minél kevesebbszer leírni, hogy Taj Mahal! :)
Miután leszállt a gépünk Delhiben, egyből megváltoztak a terveink, ugyanis egy ünnep miatt Delhi megtelt. A D.T.T.D.C. irodában (állami turisztikai hivatal) kiderült hajnali 6 órakor, hogy se szállásra, se vonat- vagy buszjegyre sincs semmi esélyünk, így taxival azonnal továbbindultunk Agrába. Három órán át tartott az út, mire megérkeztünk már alig bírtuk nyitva tartani a szemünk, így gyors szálláskeresés és ebéd után végre aludtunk.

A mai nap későn keltünk, csípős omlettet reggeliztünk, majd a városban kóboroltunk egész nap. A Taj Nature Walk egy zárt park sok mókussal és kilátással a Taj Mahalra. Riksával közlekedünk, a riksásokkal nagyon nehéz a fuvardíjban megállapodni, mindig 3-szor annyit kérnek,  mint amennyit végül kifizetünk. Az utcákon őrület van, mindenki megy mindenfelé, gyalog, riksával, autóval, busszal és ezek közül csak a gyalogosok nem dudálnak. "Horn please!" A dudálásra negyed óra ittlét után immunissá válik az ember, ha kell, ha nem dudálnak. Szerencsére a konstans büdöset sem érzem már. :) Szent tehenek, kecskék, kutyák, majmok mind szabadon közlekednek az utcán, lehetőleg az utca közepén.

Az emberek mind kedvesek, rengetegen ránk mosolyognak, folyton hozzánk szólnak, elvinnének riksával, eladnának valamit, vagy csak a nevünkre kiváncsiak és hogy honnan jöttünk. Magyarországról a Nokia, made in Hungary ugrik be nekik. A gyerekek az összes csokinkat megennék, ha lenne. Egy srác behívott minket a márvány asztallap boltba, ahol dolgozik, hogy adjunk neki magyar nyelvleckét. A füzete már tele volt rengeteg utazótól tanult szóval. Megmutatta a könyvelését is, egy füzetben számolta a mutatókat, iskolai jegyzetnek tűnt, nem könyvelésnek.

Hogy tudom elfodítani?

 A Kinari Bazaar egy piac városrész még nagyobb tömeggel és hangzavarral, mint máshol. Az utcán árulnak, kb. mindent. Ugyan gyalog is nehéz közlekedni, rengeteg riksa és motor jár és dudál itt is. Egy motorra felfér az egész család és mindaz, amit mi csak a kocsi csomagtartójában tudunk elszállítani.

Kedves Olvasóink!

Jelenleg Agrában tartózkodunk, ahol a Taj Mahal is van. Holnap reggel fogjuk megnézni a Taj Mahalt. Ehhez célszerű 5-kor kelni, mert a Taj Mahal 6-kor nyit, és még fel is kell ébredni, meg oda is kell érni. Kb. 10 perc séta a Taj Mahal a szállásunktól. Amúgy már ma is láttuk a Taj Mahalt, több oldalról is, de be még nem mentünk. A Taj Mahal pénteken zárva van.

Vigyázat, a képek nyomokban Taj Mahalt tartalmaznak!