2013.02.12-14 Luang Prabang

A hajónk délután 5 körül, még világosban kötött ki Luang Prabang városkában, ahol egyből szálláskeresőbe indultunk. A belváros a Mekong és egy kisebb folyó által határolt "félszigeten" fekszik, és ugyan itt szinte minden ház vendégház, szabad szobát sehol sem találtunk. A napokban volt ugyanis a kínai újév, ennek örömére elözönlötték a kínaiak a várost. Végül kis szerencsével találtunk egy nagyon egyszerű, wifi-mentes szobát, de legalább olcsón. Jól tettük, hogy beköltöztünk, ugyanis később rengeteg szálláskereső turistával találkoztunk, egyszerűen megtelt a város. A legtöbbször hallott kérdés, a "Tudjátok mikor mennek el a kínaiak?" volt. Mindig a kínaiakkal van a baj, egyszerűen túl sokan vannak, ráadásul mindig nagy csapatokban járnak.

Lepakoltuk a hátizsákjainkat és vacsorázni indultunk. A félsziget fő utcáját délután 5 fele lezárják és két oldalt illetve középre is árusok telepednek két végeláthatatlan "folyosót" képezve.

Night market
 A kép a netről van, a fényképező "otthon" maradt, vagy csak elfelejtettünk volna fotózni?

A piros színű ponyvák alatt mindenféle szuvenírt, kézműves termékeket, ruhákat, táskákat, lámpásokat, kígyó viszkit árultak, előttük hömpölygött a tömeg. Egy mellékutcában egy asztalra sok féle ételt pakoltak, itt kivárva a sort (egy kínai lány úgy érezte ez a szabály rá nem vonatkozik, miután felhívták a figyelmét a tolakodására sem jutott eszébe visszaállni a helyére. A vége az lett hogy Balázs elmagyarázta a többi sorbaállónak, hogy a kínai lány biztosan rettenetesen éhes, ezért a nagy tolakodás. Jól kiröhögte mindenki, majd zavarában azzal állt elő, hogy őneki Ausztrál férje van.) mindenki addig púpozta a tányérját, ameddig csak bírta, majd az egészet egy serpenyőben összesütötték, mindezt 10.000 kip-ért (300 Ft). Balázs előző este utánajárt, hogy a helyi sör, a BeerLao rizsből készült, úgyhogy a vacsorát én is sörrel öntöttem le. Sosem söröztem, nem vagyok az ízéhez szokva, a felét szinte mindig a Balázsnak adtam, de szorgalmasan tanultam sörözni.:) A bazárból kikeveredve, modern éttermekkel szegélyezett utcácskákon sétáltunk haza, nem tetszett, hogy ismét egy turistagettóban vagyunk, amik mindenhol ugyanúgy néznek ki. 

Luang Prabang

Másnap gyalog fedeztük fel az egykori fővárost, melynek 22.000 lakosa van, ezzel a negyedik legnagyobb város a 6,5 millió lakosú kommunista országban, 26 fő/km² népsűrűséggel. Amennyi kisgyereket erre láttunk, ezek a számok hamarosan biztosan növekedni fognak. Luang Prabang-ot 1995 az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a legkellemesebb város címet is megkapta párszor, és a statisztikák szerint a világ 10 leglátogatottabb városa közt szerepel. Évekkel ezelőtt tényleg kellemes lehetett, de a Lonely Planet-effektusként  és a  kínai újév miatt a várost elözönlő turistáktól szinte nem látszottak a helyiek. 

Egy wat a sok közül

A félszigeten a francia stílusú házak közt wat-ok láthatók, a Mekongba torkolló folyón kis bambuszhídon lehet átkelni. Az egyik wat egy dombon áll, ahonnan remek kilátás nyílik a környékre. A felfelé vezető lépcsők mentén helyi asszonyok felháborító módon befogott madárkákat árultak szabadon eresztés céljából.

Engedd szabadon a madárkát!

A wat népszerű naplemente-néző hely, annyira, hogy a tömeg miatt meg sem vártuk azt, inkább elmentünk vacsorázni, majd a hajóúton megismert kanadai Dennis-szel söröztünk.

Másnap robogót béreltünk és elmotoroztunk az innen 30 km-re fekvő Kuang Si vízeséshez. mielőtt megváltottuk volna a belépőt, a parkolóban isteni sült halat reggeliztem - Balázs korábban már evett egy bagett-szenvicset, három hónap után végre igazi pékárut ehet, nem is kíván mást reggelire.  A bejárat után egy medve-mentő parkon át vezetett az út, a lefülelt medvecsempészek mackói laknak itt, akik  talán már nem alkalmasak az önálló erdei életre. Egy erdei ösvény vezetett az vízeséshez, aminek a vize gyönyörű fürdésre is alkalmas türkiz színű medencékbe hull alá. A legszebb vízesés, amit valaha láttunk, nem is maga az 50 méteren lezúduló víztömeg miatt - én különben sem vagyok nagy vízesés rajongó, engem a kövek, sziklák nyűgöznek le - hanem a rengeteg, hihetetlenül kék vizű lépcsőzetes medence volt meseszép. Ugyan itt is nagy volt a tömeg, de a többség a bejárat felőli ösvényt használta csak, egy kis hídon átkelve a túlparton szinte egyedül lehettünk a dzsungelben a víz partján.

További képek itt.

2013.02.11-12 Hajózás a Mekongon

Chiang Khong-ban mire a határállomás reggel 8-kor kinyitott, mi már a Mekong parton voltunk, megkaptuk a kilépő pecséteket és egy csónakkal áthajóztuk a laoszi oldalra. Kicsit sajnáltuk, hogy nem közúton léptünk be az országba, igazán kiváncsiak lennénk egy olyan határra, ahol az egyik oldalon jobb, a másikon pedig bal oldali a közlekedés. Az oldalváltás megfigyelésére talán még lesz lehetőségünk Hong Kongban (ha eljutunk odáig), ott ugyanis baloldali közlekedés van, Kína többi részén pedig jobb oldali. Egyébként a világ lakosságának 66%-a vezet jobb oldalon, a többiek  bal oldalon vezetnek. Ez a jobb oldali - bal oldali közlekedés nagyon érdekes dolog, korábban például nem is tudtunk róla, hogy Szamoa nem is olyan régen, 2009-ben állt át jobb oldali közlekedésről bal oldalira, mégpedig azért, hogy lehessen importálni  Ausztáliából, Japánból, és Új Zélandról használt autókat. Szamoa a dátumválasztó vonalon fekszik, ezért ott még az is előfordulhat, hogy előbb jövünk el onnan, minthogy odaérnénk. Mellesleg Szamoa 2011-ben UTC-11-ről UTC+13-ra váltott, ezért abban az évben december 30-ika kimaradt a naptárukból, 29 után egyből 31-edike következett. Ezt az országot még egyszer meg kell majd néznünk magunknak. További érdekesség a közlekedéssel kapcsolatban, hogy Bolíviában jobb oldali közlekedés van, kivéve a Yungas útat, ahol bal oldalon vezetnek, mégpedig azért, hogy jobban lehesen látni az út szélén guruló kereket, és kissebb eséllyel zuhanjunk le a szakadékba.
A laoszi határfalut, Huay Xai-t a turisták zöme mind hajóval hagyja el déli irányban és ez csak a reggeli órákban lehetséges, ezért egyszerre érkezik ide mindenki, a kialakult káoszban azért viszonylag hamar sikerült megszereznünk a vízumot és az újabb pecsétet az útlevélbe.

Thai - lao határ

Vettünk fel pénzt, maximum 1 millió kip-et (ami 28 ezer Ft-ot ér) ad egy alkalommal az automata, az első napokban minden utazónak problémát okozott a váltás, és persze rengeteg poénra is okot adott a sok nulla az összeg végén. További kalamajkát okoz, hogy a legnagyobb címlet a 100.000 kipes bankó, ami kb. 3.000 forintot ér csak, ezért egy hosszabb nyaraláshoz szükséges összeg már nem fér bele az emberek pénztárcájába. Ha valaki itt lakást vesz, akkor szó szerint egy zsák pénzzel kell érkezni.
Gyorsan körbejártuk az utazási irodákat és ott vettük meg a jegyünket az ún. slow boat-ra (lassú hajó), ahol a legolcsóbban árulták azt. Mivel az egésznapos hajóúton nincs lehetőség étkezésre, bevásároltunk, sült csirkét, óriási bagett-szendvicseket és gyümölcsöt.  Laosz francia gyarmat volt,  innen a jobb oldali közlekedés és az „igazi” pékáru, amivel itt találkoztunk először utunk során.  

One tuna sandwich, please

Az utazási iroda előtt vártuk a transzfert a kikötőbe, egyszer csak szólt a lány, hogy indulás, így is tettünk, viszont útközben egy másik csoporthoz keveredtünk. Ez persze csak fél óra múlva derült ki, annak a csoportnak a sofőrje értelemszerűen minket nem akart kivinni a kikötőbe. Szaladtunk vissza az utazási irodába, kicsit megijedve, hogy lekéssük a hajót, de a lány nyugalomra intett minket, a sofőr már úton volt visszafele értünk. Negyed óra múlva már tényleg a songtojon ültünk, majd felszálltunk a hajóra, amin a székek mind autóülések voltak. 

Slowboat

Kiderült, hogy felesleges volt aggódnunk afelől, hogy lekéssük az indulást, azt szerintem itt lehetetlen, még délben is a kikötőben álltunk. Lassú hajó – lassú indulás. Végül nagy nehezen megkezdtük a két napos hajóutat Luang Prabang felé. Gyönyörű szikla-parttal szegélyezett szakaszon haladtunk, néhol feltűntek a hatalmas homokpadok, amiket az esős évszakban halmozott fel a partra a folyó.  Elöl ültünk, így egész úton figyelhettük, ahogy a kapitány ügyesen navigált a sziklák közt, a legénység kis poharakból Beerlaót iszogatott. Az utasok 97%-a külföldi volt, alig pár helyi utazott a hátsó részen. Kár érte, a bennszülöttek mindig érdekesebbek, mint a hozzánk hasonszőrű hátizsákosok.

Sötétedés előtt kötöttünk ki félúton Pakbengben, ahol az éjszakát töltöttük. Hamar találtunk szállást, én gyorsan kimostam a ruháinkat, majd csatlakoztam Balázshoz, az ajtónk előtt lévő étkezőben. Vacsoráztunk, fizettünk és még ott maradtunk kicsit internetezni. Közben megjelent a srác, akitől kivettük a szobát, először ki akarta fizettetni velünk másodszor a vacsorát, hiába állítottuk, hogy a kollégánál már rendeztük a számlát, felhívni sem volt hajlandó. Mikor rájött, hogy vezetjük egy kis füzetben a kiadásainkat, úgy tűnt elfogadta, hogy biztosan nem fizetünk kétszer. Miután a maradék thai batkánkat sem váltottuk át nála kip-re, természetesen a rossz árfolyam miatt, kezdett ingerülté válni, felhozta, hogy alkudtunk a szobára. Persze, hogy alkudtunk, hisz Ázsiában a fehér embernek mindig  legalább háromszoros árat mondanak, hátha kifizetik azt. Alkudtunk, megegyeztünk az árban, hogy ezek után elégedetlenkedjen valaki, ilyennel még sehol sem találkoztunk. Utolsó próbálkozásként egy ígéretet próbált meg kicsalni belőlünk arra, hogy másnap ott helyben reggelizünk. Természetesen nem ígértük meg, a valószínű meg kevés volt a srácnak, dühbe gurult, a levegőbe csapkodott és felkapta az asztalról a kulcsunkat. A kulcsunkat, amit Balázs aközben kapott meg, mikor én még a szobában voltam, onnan kijőve pedig nem mentem vissza bezárni az ajtót, mivel ráláttunk arra. Az első alkalom, mikor nem zártuk be a szobánk ajtaját és mekkora szerencse. Csaphattunk volna egy nagy balhét, hogy felébredjen a többi vendég és valahogy visszaszerezzük a hátizsákjainkat. Azért az szép volt, mikor leesett a srácnak, hogy elszámolta magát, megértette miért nem  reagáltuk le, hogy elvette a kulcsunkat, hisz nyitva volt a szobánk. Újra a levegőbe csapott, de mi rávágtuk az ajtót és bezártuk azt. Reggel már összepakolva hagytuk el a szobát és a szomszédban reggeliztünk. Ha nincs az esti incidens, biztosan ott ettünk volna... Az első rossz élményünk, három hónap után, az első éjszakánkon Laoszban. Persze ez nem Laosz hibája, csak éppen egy rossz ember rossz napját fogtunk ki.

Fél 10-kor már a hajón voltunk, folytattuk az utat tovább a csodaszép Mekongon. Bár Balázs a második nap már unalmasnak találta a semmittevő hajókázást, engem még mindig lenyűgözött a gyönyörű környezet.

Mekong

További képek itt.

Erre jártunk eddig

útvonal at EveryTrail

Beerlao

Laoszban senki nem mondja ki, a Laosz szó végén az sz betűt, mindenki csak Laózza az országot. Amúgy is összevissza írnak mindent, kimondani meg semmit nem tudnak rendesen.

Szóval Laó nemzeti büszkesége a Beerlao néven elhíresült sörital. Fontos bevételi forása az államnak (állam alatt a hatalmat gyakorló kommunista pártot, az LPRP-t kell érteni) a Beerlao gyártása, hiszen a termék piaci részesedése 99% Laóban, és még Kambodzsába és egy csomó másik országba is exportálnak belőle. A 99%-ot úgy lehet elérni, hogy az összes többi sör sokkal drágább, ezért mindenki a Beerlaót issza. Egy kommunista diktatúrában ugye ez a fajta árszabályozás könnyen megtehető, ergo a Beerlao ára szinte mindenhol 10.000 kip, kivéve ha akciós, mert ott 9.000, és a drága éttermekben nem átallanak 15.000 kipet is elkérni érte, de mi olyan helyekre nem járunk. A 10.000 kipes ár a 650ml-es üvegre értendő. A Beerlao egy rízssör, ezért Katalin is megihatja, egyébként nagyon finom is, a Time Magazin szerint Ázsia legjobb söre, és nagyon praktikus, hogy soha nem kell gondolkozni, hogy milyen sört is kérjen az ember. A cimkéje a sörfanatikusok egyik kedvence, a 70-es évek óta nem változott a design. 1990-ig a Beerlao-t az állami sörgyár a volt szocialista országok, elsősorban a Szovejtúnió segítségével gyártotta, de miután a szovjetek szétestek, nem maradt serfőzési tanácsadójuk. Ekkor jött a képbe egy csehszlovák úriember, aki teljesen átalakította a főzési eljárást, és megszületett a Beerlao mai formája. Nem kell mondanom, hogy a csehek serfőzésben egész profik. 2006-ban aztán a Beerlao-t gyártó cég 50%-át eladták a Carlsberg-nek, ott biztos hogy valaki nagyot szakított.

Laóban elég furcsa kommunizmus van, mert egy részről megvan a rengeteg szegény ember - kevés gazdag ember modell, ami általában a diktatúrára jellemző, más részről olyan nyilvánvaló elemei sérülnek a kommunista eszméknek, hogy nem is értem hogy tudják beadni a népnek, hogy ez kommunizmus. Ha valaki épít pl. a falu végén egy rozoga fahidat a folyóra, akkor simán hídpénzt szed érte, ott kint ül valaki egész nap egy kunyhóban hídpénzt szedni. A traktoros erre átgázol a folyón, mert nem akar hídpénzt fizetni. A motorosok a fizetős híd helyett egy tákolt pallón egyensúlyznak át, egyszer úgyis leszakad az egész, plusz beleesik valaki. A klasszikus kommunizmusnak az lenne a lényege, hogy minden közös, legalábbis eddig úgy tudtam. Mindenesetre egyenruhás rendőrt nem látam, viszont rengeteg a titkosrendőr. Legalábbis ezt beszélik. De lehet hogy ők is titkosrendőrök és ezt terjesztik magukról, hogy mindenki azt gondolja, hogy rengetegen vannak, szóval nem lehet tudni kinek mikor mit mondhat az ember. Rengeteg a titkosrendőr.

Valahogy működik a történet, mert az egyik szállásadónk nagyon megörült, hogy magyarok vagyunk, egyből tudta, hogy ott kommunizmus volt, és mondta is hogy az milyen jó volt, UGYE? Mondtam neki, hogy szuperjó ez a kommunizmus, de nézzen körül, az emberek csomó helyen fakunyhóban laknak, annyira nincs pénz. Azt mondta erre, hogy pénz az nincs, de a kommunizmus az jó, és mosolyogva folytatta a villanyszerelési munkálatokat. A villanyszerelés az úgy megy hogy összecsavarja kézzel a drótokat, és betekeri szigszalaggal. Minden 23-szor összevissza van toldozva. Ezek után nem kérdeztük meg, hogy mi lehet az étlapon a "Happy pizza" meg a "Happy shake" nevű tétel. Furcsa mód ezek 2x annyiba kerültek, mint a többi piza vagy sék. Nem tudom, hogy a kommunizmus áldásos hatása-e, de Laóban úgy működnek a szállások, hogy becsekkoláskor adnak egy füzetet, és minden fogyasztásodat abba kell beleírnod. Ha kaját akarsz, beleírod a füzetbe, és besétálsz vele a konyhára. Az italok, hatalmas Beerlao készlet csak simán oda van téve egy hűtőbe, kiveszel egyet, beírod a füzetbe. Nagyon otthonos, nem kell várni a kiszolgálásra, és a tulajnak sincs gondja egész nap a vendégekkel, nyugodtan szunyókálhat. A végén össze kell adni az egészet, és azt kell fizetni. Jobb összeadni helyettük, mert ha nekik kell, akkor minimum fél óra, és tuti elrontják. Számolásban nem jobbak, mint a nepáliak.