2013. március 19., kedd

2013.02.11-12 Hajózás a Mekongon

Chiang Khong-ban mire a határállomás reggel 8-kor kinyitott, mi már a Mekong parton voltunk, megkaptuk a kilépő pecséteket és egy csónakkal áthajóztuk a laoszi oldalra. Kicsit sajnáltuk, hogy nem közúton léptünk be az országba, igazán kiváncsiak lennénk egy olyan határra, ahol az egyik oldalon jobb, a másikon pedig bal oldali a közlekedés. Az oldalváltás megfigyelésére talán még lesz lehetőségünk Hong Kongban (ha eljutunk odáig), ott ugyanis baloldali közlekedés van, Kína többi részén pedig jobb oldali. Egyébként a világ lakosságának 66%-a vezet jobb oldalon, a többiek  bal oldalon vezetnek. Ez a jobb oldali - bal oldali közlekedés nagyon érdekes dolog, korábban például nem is tudtunk róla, hogy Szamoa nem is olyan régen, 2009-ben állt át jobb oldali közlekedésről bal oldalira, mégpedig azért, hogy lehessen importálni  Ausztáliából, Japánból, és Új Zélandról használt autókat. Szamoa a dátumválasztó vonalon fekszik, ezért ott még az is előfordulhat, hogy előbb jövünk el onnan, minthogy odaérnénk. Mellesleg Szamoa 2011-ben UTC-11-ről UTC+13-ra váltott, ezért abban az évben december 30-ika kimaradt a naptárukból, 29 után egyből 31-edike következett. Ezt az országot még egyszer meg kell majd néznünk magunknak. További érdekesség a közlekedéssel kapcsolatban, hogy Bolíviában jobb oldali közlekedés van, kivéve a Yungas útat, ahol bal oldalon vezetnek, mégpedig azért, hogy jobban lehesen látni az út szélén guruló kereket, és kissebb eséllyel zuhanjunk le a szakadékba.
A laoszi határfalut, Huay Xai-t a turisták zöme mind hajóval hagyja el déli irányban és ez csak a reggeli órákban lehetséges, ezért egyszerre érkezik ide mindenki, a kialakult káoszban azért viszonylag hamar sikerült megszereznünk a vízumot és az újabb pecsétet az útlevélbe.
Thai - lao határ

Vettünk fel pénzt, maximum 1 millió kip-et (ami 28 ezer Ft-ot ér) ad egy alkalommal az automata, az első napokban minden utazónak problémát okozott a váltás, és persze rengeteg poénra is okot adott a sok nulla az összeg végén. További kalamajkát okoz, hogy a legnagyobb címlet a 100.000 kipes bankó, ami kb. 3.000 forintot ér csak, ezért egy hosszabb nyaraláshoz szükséges összeg már nem fér bele az emberek pénztárcájába. Ha valaki itt lakást vesz, akkor szó szerint egy zsák pénzzel kell érkezni.
Gyorsan körbejártuk az utazási irodákat és ott vettük meg a jegyünket az ún. slow boat-ra (lassú hajó), ahol a legolcsóbban árulták azt. Mivel az egésznapos hajóúton nincs lehetőség étkezésre, bevásároltunk, sült csirkét, óriási bagett-szendvicseket és gyümölcsöt.  Laosz francia gyarmat volt,  innen a jobb oldali közlekedés és az „igazi” pékáru, amivel itt találkoztunk először utunk során.  
One tuna sandwich, please
Az utazási iroda előtt vártuk a transzfert a kikötőbe, egyszer csak szólt a lány, hogy indulás, így is tettünk, viszont útközben egy másik csoporthoz keveredtünk. Ez persze csak fél óra múlva derült ki, annak a csoportnak a sofőrje értelemszerűen minket nem akart kivinni a kikötőbe. Szaladtunk vissza az utazási irodába, kicsit megijedve, hogy lekéssük a hajót, de a lány nyugalomra intett minket, a sofőr már úton volt visszafele értünk. Negyed óra múlva már tényleg a songtojon ültünk, majd felszálltunk a hajóra, amin a székek mind autóülések voltak. 
Slowboat
Kiderült, hogy felesleges volt aggódnunk afelől, hogy lekéssük az indulást, azt szerintem itt lehetetlen, még délben is a kikötőben álltunk. Lassú hajó – lassú indulás. Végül nagy nehezen megkezdtük a két napos hajóutat Luang Prabang felé. Gyönyörű szikla-parttal szegélyezett szakaszon haladtunk, néhol feltűntek a hatalmas homokpadok, amiket az esős évszakban halmozott fel a partra a folyó.  Elöl ültünk, így egész úton figyelhettük, ahogy a kapitány ügyesen navigált a sziklák közt, a legénység kis poharakból Beerlaót iszogatott. Az utasok 97%-a külföldi volt, alig pár helyi utazott a hátsó részen. Kár érte, a bennszülöttek mindig érdekesebbek, mint a hozzánk hasonszőrű hátizsákosok.

Sötétedés előtt kötöttünk ki félúton Pakbengben, ahol az éjszakát töltöttük. Hamar találtunk szállást, én gyorsan kimostam a ruháinkat, majd csatlakoztam Balázshoz, az ajtónk előtt lévő étkezőben. Vacsoráztunk, fizettünk és még ott maradtunk kicsit internetezni. Közben megjelent a srác, akitől kivettük a szobát, először ki akarta fizettetni velünk másodszor a vacsorát, hiába állítottuk, hogy a kollégánál már rendeztük a számlát, felhívni sem volt hajlandó. Mikor rájött, hogy vezetjük egy kis füzetben a kiadásainkat, úgy tűnt elfogadta, hogy biztosan nem fizetünk kétszer. Miután a maradék thai batkánkat sem váltottuk át nála kip-re, természetesen a rossz árfolyam miatt, kezdett ingerülté válni, felhozta, hogy alkudtunk a szobára. Persze, hogy alkudtunk, hisz Ázsiában a fehér embernek mindig  legalább háromszoros árat mondanak, hátha kifizetik azt. Alkudtunk, megegyeztünk az árban, hogy ezek után elégedetlenkedjen valaki, ilyennel még sehol sem találkoztunk. Utolsó próbálkozásként egy ígéretet próbált meg kicsalni belőlünk arra, hogy másnap ott helyben reggelizünk. Természetesen nem ígértük meg, a valószínű meg kevés volt a srácnak, dühbe gurult, a levegőbe csapkodott és felkapta az asztalról a kulcsunkat. A kulcsunkat, amit Balázs aközben kapott meg, mikor én még a szobában voltam, onnan kijőve pedig nem mentem vissza bezárni az ajtót, mivel ráláttunk arra. Az első alkalom, mikor nem zártuk be a szobánk ajtaját és mekkora szerencse. Csaphattunk volna egy nagy balhét, hogy felébredjen a többi vendég és valahogy visszaszerezzük a hátizsákjainkat. Azért az szép volt, mikor leesett a srácnak, hogy elszámolta magát, megértette miért nem  reagáltuk le, hogy elvette a kulcsunkat, hisz nyitva volt a szobánk. Újra a levegőbe csapott, de mi rávágtuk az ajtót és bezártuk azt. Reggel már összepakolva hagytuk el a szobát és a szomszédban reggeliztünk. Ha nincs az esti incidens, biztosan ott ettünk volna... Az első rossz élményünk, három hónap után, az első éjszakánkon Laoszban. Persze ez nem Laosz hibája, csak éppen egy rossz ember rossz napját fogtunk ki.
Fél 10-kor már a hajón voltunk, folytattuk az utat tovább a csodaszép Mekongon. Bár Balázs a második nap már unalmasnak találta a semmittevő hajókázást, engem még mindig lenyűgözött a gyönyörű környezet.
Mekong


További képek itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése