A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Banglades. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Banglades. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 3., vasárnap

2012.12.24-26 Rocket-tel a Sundarban Nemzeti Parkba

Reggel a vasútállomáson várt minket a srác, aki pár napja segített a jegyvásárlásban, tudta mikor indul a vonatunk, és a helyünkre vezetett minket. Az IC-n ugyanaz a műsor szólt, mint idefele jövet, de most szerencsére nem a hangszóró alatt ültünk, így sokkal kevésbé volt zavaró. A nyolcórás út felénél kezdtem émelyegni, talán a reggelire elfogyasztott főtt tojás miatt, mire délután 3-ra Dhakaba értünk, már csak egy nyugodt helyre vágytam. Pont Dhakában, a káoszfővárosban. Három óránk volt a hajó indulásáig, jobb ötlet híján visszatértünk a KFC-be, ahol utunk során az eddigi legkultúráltabb wc-t láttuk. :)  
Kikötő

Ugyan innen nem volt nagyon messze a kikötő, de Dhaka nem változott, lépésben haladt a riksánk a gigadugóban, szimpátia- és ellentüntetések közt, alig vártam, hogy ledőlhessek végre a kabinunkban. 38,3-at mért a lázmérő, a hajó kifutását még megnéztem a fedélzetről, próbáltam enni egy kis rizst, de lázasan annyira zavart a sok-sok figyelő szempár, fel sem néztem a tányéromból, inkább gyorsan bemenekültem a kabinba,  elaludtam és lázálmomban beszéltem Balázshoz, persze semmi értelmeset nem sikerült mondanom. Így telt a karácsony esténk, de otthon karácsonyi hangulatban biztosan sokkal rosszabb betegnek lenni, mint itt, ahol azt sem tudják, hogy karácsony van. Reggelre már csak azt éreztem, hogy tegnap lázas voltam, ami lehet, hogy magasabb volt, mint gondoltuk, mert a lázmérő most mindkettőnknél 35 körüli hőmérsékletet jelzett, azóta szerencsére nem volt rá szükségünk. A Rocket nevű lapátkerekes hajó 6 órát késett, de végre egyszer örülhettünk a csúszásnak, a fedélzeten ücsörögve figyeltük a Bengáli-öböl deltavidékét, bejártuk a hajót, még az elsőtiszt is megkeresett minket, az egyetlen külföldieket és felmehettünk a pilótafülkébe is. A másodosztály, ahova a mi jegyünk szólt, a hajó végén helyezkedett el, a kabinok közt egy étkezőasztallal, és székekkel a korlát mellett. 
Dekk, barna mellényben a földrajzszakos

A hajó közepén, a földön feküdtek rengetegen, itt beszélgettünk egy banglával, aki azzal kérkedett, hogy az összes régi ország fővárosát ismeri. És tényleg, kikérdeztük, mindent tudott, ha az elmúlt 30 év változásait nem tekintjük. Bíztattuk, hogy frissítse a tudását, mert már se Jugoszlávia, se az NDK nem létezik és hát Banglades sem egy régi ország. Külföldi lévén az első osztályra is bemehettünk, ami a hajó elején helyezkedett el, itt a szobák faborításúak, nagyobb az étkező és sokkal kevésbé hangulatos, mint a másodosztály, így utólag örültünk is annak, hogy nem kaptunk az első osztályra jegyet. 
Deltavidék
Karácsony lévén ebédre a nyugati és a bangla menü közül az előbbit választottuk, ami csirkéből, halból, zöldségből és krumpliból állt. Ekkor kiderült, hogy vacsorára a bangla menüt ettük, rizs-zöldség-krumpli, ebből nehéz volt megkülönböztetni az utóbbi kettőt. A Rocket délután három óra körül kötött ki, mire innen két busszal Mongla-ba értünk már sötét lett. A falu a folyó túlpartján helyezkedik el, mint a buszmegálló, kis motoros csónakok biztosítják a folyamatos a közlekedést. A három lehetőség közül gyorsan kiválasztottuk a Hotel Bangkok-ot és felmértük a lehetőségeket másnapra, amikor a Sundarban Nemzeti Parkot terveztük felkeresni.
Sundarban

Ezen a napon is a szép új hosszúnadrágom volt rajtam, Balázs meg is jegyezte, hogy milyen csinos vagyok, meg a popóm is csudagyönyörű ebben a nadrágban. - Valaki, akit nagyon szeretek, belefirkált a jegyzetembe! :)
A szálláson talált meg minket egy srác, vele egyezkedtünk, de nemcsak a belépési engedélyek voltak nagyon drágák, de a guide és a csónakos is sokkal többet kért, mint amennyit mi erre a túrára szántunk volna, így úgy döntöttünk, hogy csak a park ingyenes széléig megyünk és majd reggel a parton biztosan találunk sokkal olcsóbb csónakost is. Így is lett, sőt már reggeli közben sikerült megalkudnunk. Húsz, huszonpár fok lehetett, vicces volt, ahogy a hajón a helyiek fáztak, mesélték, hogy ez a tél különösen hideg, az éjszaka hatvanan megfagytak Bangladesben, de ez kb. kizárt, este is egy pulcsis idő volt. Ez volt az első nap, hogy a fényképezőgép cserben hagyott minket, reggelre érthetetlenül lemerült, se kép - se hang, így telefonnal fotóztam. 
Légzőgyökér

Háromnegyed óra hajókázás után értünk a célunkhoz, itt egy rövid sétát tudtunk tenni a mangrove erdőben, aminek nemcsak a légzőgyökerek a különös sajátossága, hanem az is, hogy a sós vízben is megél. Visszafele megálltunk még egy faluban, Santa Maria-n, ahol színes-zajos cigányok élnek a nádból font házikóikban. 
Santa Maria

Az itt elfogyasztott teától rámtört a hasmenés, persze ekkor már a hajón voltunk, minden erőmmel próbáltam kitartani, felkészültem a a kikötőből való hazaszaladásra is, szerencsére nem volt messze, magamhoz vettem a kulcsot és a wc papírt, mikor észrevettük, hogy először kikötünk a túlparton is. Itt hiába mondták, hogy egy perc és a odaát vagyunk, én nem kockáztattam tovább, kiugrottam a hajóból és könnyítettem magamon egy bokorban. Meleg helyzet volt, de megúsztam! :) Szerencsére ez egy tipikus ázsiai bajság volt, amilyen hirtelen, erősen jött, úgy el is múlt, ha nem a hajón lettünk volna éppen, akkor fel sem tűnt volna. 

Banglák

Délután pihentünk a szálláson, sétáltunk a faluban, búcsúzóul Balázs állította meg a helyieket egy-egy fotó erejére, holnap megyünk vissza ismét Indiába.     

2012.12.19-23 Chittagong Hill Tracts

Reggel elriksáztunk a vasútállomásra, ahol kérdezés nélkül megmutatták a helyiek a Chittagongba tartó vonatot és nyolc órát utaztunk az IC-vel, ami pont olyan volt, mint otthon, csak a tv-ben előbb muszlim imával majd helyi slágerekkel ne büntettek volna. Fél négyre értünk be, két riksával, harmadik próbálkozásra pont megtaláltuk öt óra előtt a divisional comissioner-t, aki kiállította az engedélyeinket Rangamati és Bandarban térségébe. Visszamentünk a vasútállomásra megvenni a visszafele szóló vonatjegyünket, ismét azonnal több segítő barátra tettünk szert és ugyan a tervezett 23-i éjszakai vonatra már nem kaptunk jegyet, de 24-én reggelre igen, azzal a vonattal is elérjük a 24-én este induló hajónkat. Elintéztünk mindent, az egyik barátunk elriksázott velünk a buszhoz, közben kitalálta, hogy velünk tart, de miután Balázs biztosította afelől, hogy nem fizeti ki a kiruccanását letett róla. Este tízre értünk Rangamatiba, hamar találtunk egy kis egyszerű szobát, ittunk a recepciós szobájában a pálinkaszerű pálinkájából, majd sétára indultunk a faluban. Bangladesben nagyon népszerű a tollas, országszerte mindenhol tollaspályák vannak, itt is találtunk egyet, ahol két srác ütögetett, azonnal kaptunk két ütőt és beállhattunk játszani. Nem telt el öt perc, már vagy harmincan voltunk a pálya körül, a szivárgásban nagyon jók a banglák, ki tudja honnan, de egyből előkerülnek mindig. :) Éjjel a szobánk papír, na jó fonott-nád falán keresztül nem csak a szomszéd horkolását hallottuk, de azt is, hogy álmában köpött pár nagyot. Indiához és Nepálhoz hasonlóan itt sem használnak papírzsebkendőt, undorítóan harákolnak és köpködnek. Az utcán, a busz ablakán keresztül, bárhol. Néha mondogattam is magyarul az utcán, hogy "légyszi le ne köpj", de nagy gyakorlatuk van benne, pontosan céloznak, így egyszer sem találtak el.
Rangamati

Rangamati a Kaptai-tó partján fekszik, sok szigettel és félszigettel,  minden irányban a tóhoz lyukad ki az ember. Másnap későn keltünk, egy a tavon lévő étteremben ettünk halat, délután hajókáztunk a tavon, elsétáltunk a falu végébe. 
Szalmabála mentés
Reggel buszra szálltunk és három óra alatt átzötyögtünk Bandarban-ba a bangladesi dombságba, ahol a helyiek éppen felvonulást tartottak valamilyen apropóból. Itt már tényleg érezhető, hogy erre turista nem nagyon jár, senki sem beszél angolul. Szállást találni és ebédelni ez nem okozott gondot, de a másnapi túránk kitalálásához egy angolul beszélő hozzáértőre volt szükségünk, akit meg is találtunk egy a falutól 4 km-re lévő Hillside Resort managere személyében. Ő rajzolt nekünk egy térképet, ami alapján holnap egy egész napos túrát tudunk tenni. Lett volna lehetőség szervezett többnapos túrára is, de kettőnknek az túl költséges lett volna és útitársat sem tudtunk találni, mert mi voltunk az egyetlen külföldiek a környéken és a manager szerint a bangla-külföldi vegyes csoportok nem működnek, mert egészen más érdekli a helyieket, mint minket. Innen visszasétáltunk a faluba, az út menti kis fabodega bolt-büfékben nézték a helyiek a tévét. 

Korán feküdtünk, este 11 felé valamit nagyon akartak volna tőlünk, majd ránktörték az ajtót, errefelé nem is gondolnak rá, hogy kopogni kellene. Bangladesben van kilincs az ajtókon, ellentétben Indiával és Nepállal, ahol csak disznóól retesz volt mindkét oldalon, így csak abból az irányból nyíltak az ajtók, ahonnan bezártuk őket. Hiába a kilincs, zárni kellett az ajtókat mindig, ha nem akartuk, hogy rövidesen más is legyen a szobánkban. Még az ajtó fölött lévő kis ablakon is belestek, láttam fél szemmel. Nem húztam fel magam, felesleges, nem lehet őket megváltoztatni, de a legrosszabb szállás címet megkapta tőlem ez a rózsaszín vendégház a híd mellett. A nevét sajnos nem tudtuk elolvasni, mert csak banglául volt kiírva. Másnap reggel persze nem derült ki, mit akartak az este, de eszembe sem jutott megkérdezni. Reggeli (rizs hallal) után elindultunk túrázni, egy kilátópont után három törzsi falun keresztül vezetett a banán, ananász és papaya ültetvényekkel szegélyezett ösvényünk. 

Az első két faluban szinte észre sem vettek minket, tettek-vettek. A harmadik falu egy másik, keresztény törzshöz tartozott, egy kedves bácsi azonnal érdeklődött mi járatban vagyunk. Innen nemsokára elértük egy "fekvő" vízeséshez, mellette a gyönyörű szőtt kendőket árultak a falubeli asszonyok, sajnos mind vastag téli kendő volt, amivel most nem tudok mit kezdeni, így le kellett mondanom róla.

A műúton visszasétáltunk Bandarbanba, vacsora után Balázsra hasgörcsök törtek, ezért hazasiettünk. Próbáltuk kitalálni mit evett, amit én nem, de másfél óra elteltével engem is elkapott a hirtelen erős görcsökkel kezdődő hasfájás, amit egy Nospa csillapított. Reggelre szerencsére kutya bajunk nem volt, miközben a buszpályaudvarra riksáztunk, azon mosolyogtam, hogy mennyire természetes már, hogy kilépve az utcára leintünk egy biciklis riksát. Buszra szálltunk és visszautaztunk Chittagongba, a 4 millió lakosú nagyvárosba. A vasútállomás mellett kerestünk szállást, hogy másnap reggel 7-kor csak át kelljen sétálnunk az úton. Ebéd után a szobában pihengettünk, miközben a ventillátor kapcsolóját kerestem megnyomtam a recepción jelző gombot is, pár perc elteltével ránk is nyitott a személyzet egy tagja, elfelejtettük bezárni az ajtót. Indiához és Nepálhoz hasonlóan itt is 6-10 kapcsoló van egymás mellett, az ember sosem tudja melyik mit kapcsol, ráadásul a fele be sincs kötve, de hátha szükség lesz rá egyszer. Este elriksáztunk a folyóhoz, amit végül nem találtunk meg, de nem bántuk annyira, hazasétáltunk.         

2013. január 1., kedd

2012.16-18 Dhaka, a káosz főváros

Mire felébredtünk a banglák már ünnepi felvonulást tartottak, mi reggeli után felpattantunk a Dhakaba tartó buszra. Reggelire, ha tehetem mindig joghurtot választok, az indiai hasonlít az otthoni natúr joghurtra, gyümölccsel és mézzel tálalják, a nepáli a legfinomabb sok gyümölccsel, önmagában is elég édes és nagyon krémes, míg a bangladesi mintha karamellizálva lenne, nagyon édes, sárgás színű és sűrű. A kényelmes, busz méretű buszon négy órát utaztunk, itt az erősebbnek van elsőbbsége, rendszeresen előztünk úgy is, ha jött szembe valaki, a busz dudált, a szembejövő pedig villantással jelezte, hogy lát minket.
Zillur Rahman köztársasági elnök és Seikh Hasina miniszterelnök

Az országban mindenhol politikusok szerepelnek az óriásplakátokon, nagyon megdöbbentett, hogy ennek az országnak, ahol a nőket alig látni, női miniszterelnöke van,  így a buszon utánaolvastam jobban Banglades történelmének. Egyedülálló dolog, hogy két női politikus vezeti a nemzeti politikát, hiszen Khaleda Zia, az ellenzék vezetője, korábbi miniszterelnök szintén nő. Banglades nem túl hosszú múltra visszatekintő történelme belterjes és gyilkosságokkal tűzdelt, Hasina apja és Zia férje is volt miniszterelnök és mindkettőt eltették láb alól.
Dhakaban először egy mocsáron kellett átkelnünk, hogy kijussunk a parkoló buszok közül, majd szállás után néztünk. A helyiek csak az 50 méteren belüli helyeket ismerik, azon kívül semmit, így nem könnyű kérdezősködni. Ismét az ötödik emeleten lakunk, így ezen a sík vidéken is lépcsőzhetünk Balázs nagy örömére. Vacsora után sétára indultunk a közeli Ramna parkba, nemcsak az utakon volt hatalmas forgalom, hanem mindenféle rengetegen voltak, ünnepi motoros felvonulás, a körforgalom közepén egy zenekar zenélt, korzóztak az emberek. Az épületeken színes fénysorok villogtak. A parkban majálisba csöppentünk, egy nagy sátorban színházi előadást tartottak, amiből egy kukkot sem értettünk. Az első hindu virágfüzért ebben, a főleg muszlim országban akasztották a nyakamba, a kezünkre bangladesi zászlót festettek és a megszokottól eltérően nem vártak érte adományt. A nagy nyüzsgés ellenére is nyugodtabb volt ez az este az előzőnél, kevesebben szólítottak le minket és többször kihasználva a nagy hangzavart nem hallottuk meg ha utánunk kiabáltak.
Happy Victory Day, Bangladesh!





Ahogy a képen is látszik, a kezem az új krémtől és gyógyszertől napról napra szebb, előbb-utóbb meggyógyul végre. Reggel a KFC-ben reggeliztünk, összehasonlítási alapunk nincs, mert Balázs otthon még sosem evett KFC-s burgert, de az biztos, hogy finom volt. Nekem lisztérzékenyként sült krumpli jutott salátával. Városnézésre indultunk, az első riksás 500 takáért (2,5-tel kell szorozni) vitt volna el minket, ez az egyik bámészkodót annyira felháborította,  hogy kiabálva zavarta el a riksást és egy másikkal megbeszélte a  80 takás fuvardíjat. Sokan vannak, mindig ott vannak körülöttünk és valaki mindig elintézi nekünk, amire éppen szükségünk van. Bangladest egyértelműen a helyiek teszik különlegessé. 
Emeletes busz

A 13 milliós főváros képtelen működni ekkora népsűrűséggel, az utakon hatalmas a dugó. Ugyan fel vannak festve a sávok és a zebrák, de használati útmutatót nem kaptak hozzá. Ahol van egy kis hely az úton, azt mindig elfoglalja valaki, a járművek sem egyforma szélesek, biciklis riksák, gázüzemű riksák (CNG), lovasszekerek, buszok, autók. A széles utakon gyalog átkelve egy videojátékban éreztem magam, járműről járműre haladva lehet csak átkelni és természetesen senki sem fékez. Naponta vannak szimpátia- és ellentüntetések, 30-50 fős csoportokban egy molinó mögött vonulnak az utcákon, de ebben a dugóban még ők is elférnek. Az új városrészbe emeletes busszal jutottunk el, itt felkerestünk egy utazási irodát, ahol azt az információt kaptuk, hogy egy hét alatt tudják nekünk beszerezni  Rangamati és Bandarban környékek engedélyeit. Hihetetlen, a vízumot megkaptuk egy nap alatt! New Dhaka városképe rendezettebb, mint Old Dhaka nyomornegyedei, sok-sok modern épület csillog-villog, de többségük még félkész állapotban van, a dugó viszont ugyanakkora. Útközben egy újabb barátot szereztünk, Shagar azóta naponta telefonál, merre járunk, hogy vagyunk. Este Balázs utánajárt, hogy az engedélyeket magunk is meg tudjuk szerezni, csak oda kell mennünk a Chittagongba a divisional comissioner irodájába, aki azonnal kiállítja azokat. Szerencsére, különben ugyanis bajban lettünk volna, nem akartunk plusz egy hetet itt tölteni, ráadásul most nem csak a következő napokat, hanem két hetet kellett megterveznünk, ugyanis 27-re Kalkuttába szeretnénk érni, hogy találkozhassunk Vikivel és Zsoltival, és onnan a repjegyet is ideje lenne megvenni Bangkokba.  
Jegypénztár

Másnap reggel a vasútállomáson kezdtünk, minden járat jegyeit külön sorban  lehet megvásárolni, majd egy a folyóparton lévő ház emeletén szűk folyosókon megközelíthető szobában szereztünk jegyet 24-re a Rocketra, a folyami hajóra. Ilyet még nem láttatok az fix! Beléptünk, a szakállas bácsi felült az ágyában, Balázs melléült, én egy székre és kiállította nekünk a jegyet. Beköltöztek az "irodába"!
Elintéztünk mindent, jöhet a városnézés, de csak egy tea után. A teázóban ismét jöttek a kérdések, annyira örülnek neki, ha bengáliul szólunk hozzájuk! A legnagyobb sikert a "Bangla buze ná" (Nem beszélek bengáliul) aratja, nevetve mondogatják, hogy "Bangla buze" (Bengáliul beszélsz!). 
Ahsan Manzil

Megtekintettük a most múzeumként működő Ahsan Manzil vörös palotát, ami egy egykori tehetős család otthona volt, a Tara Masjid gyönyörű mecsetet, a hindu utcában ünneplő hindukat, közben sokat fotózkodtunk és mondogattuk, hogy hángeri, hángeri.

2012. december 26., szerda

2012.12.13-15 Sylhet, Srimangal


A motoros srác reggel több, mint egy órát késett, majd bepattantunk a kicsike Tataba és elindultunk Dwaki, a határállomás felé. A völgyet megkerülve eleinte kifogástalan állapotú úton haladtunk, de később az út egy földúttá vált és mi alig döcögtünk rajta. Négy óra elteltével értünk a határra, halat ebédeltünk, közben sikerült bangladesi takát váltanunk, kitöltöttük a szokásos nyomtatványokat a határ mindkét oldalán és már Bangladesben is voltunk. Tamabilban, a határfaluban a kereszteződésben a buszra várva, hirtelen mi lettünk a fő látványosság, azonnal körbeállt minket harminc bangla. Kommunikálnunk közös nyelv híján nem sikerült, a buszra azt hajtogatták, hogy 6 óra. Ó addig még két óra van hátra, itt vagyunk a banglák gyűrűjében és sokan faarccal minden rezdülésünk kiemelt figyelemmel követik. Itt fél órával korábban van, mint Indiában, így fél 6-kor sötétedik, sötét lesz mire ideér a busz. Szerencsére hamar kiderült, hogy nem 6-kor indul, hanem akkor érkezik Sylhet-be a busz, így kb. negyed óra múlva már a buszon is ültünk. A busz rendesen haladt, az út jó állapotban volt, a srácoktól a buszon kaptam egy virágot, persze csak Balázsnak merték odaadni, ő tűzte azt a hajamba. Útközben elkezdtünk bengáliul tanulni, eddig könnyű volt, Indiában és Nepálban szinte mindenki beszél angolul, itt viszont a bolgoduláshoz szükségünk lesz pár alapszóra, mondatra. Sylhetben miután megtaláltuk és elfoglaltuk az aznapi otthonunkat leszaladtunk az utcára gyümölcsöt venni és megnéztünk egy fél filmet. 
Kemonácsó?
Az azonnal feltűnt, hogy nőket nem láttam az utcán, ők sötétedés után már nem nagyon mennek az utcára, de nappal is sokkal kevesebben vannak, mint a férfiak. Reggeli után elsétáltunk a vasútállomásra, ahol a táblák felirataiból még a számokat sem értettük, de szerencsére a jegypénztárban a srác beszélt angolul, így könnyen meg tudtuk vásárolni másnapra a vonatjegyünket. Sétáltunk a városban, rengetegen odajöttek hozzánk, aki egy kicsit is beszélt angolul mind megkérdezte, hogy "How are you?","Which country?" "What's your name?" egész nap, megállás nélkül. Ha megálltunk, hamar körbeálltak minket és néztek. Ha a farkasszemnézés olimpiai szám lenne, biztos, hogy három bangla állna a dobogón. Egy mobiltelefonokkal teli üzletekből álló üzletházban sikerült sim kártyát vásárolnunk, itt annyira ritka a wifi, hogy enélkül talán nem is jutnánk internethez, ami egy új országban pláne hasznos. Az edge döcög, a google-nek egy nap kellett mire magára talált egy kicsit, közben sikerült utánajárnunk, hogy Banglades korlátozza azt. Az utcán itt is rengeteg az árus, ruhák, kacatok, gyümölcsök, teázók. Sok helyen bangladesi zászlót árulnak, ünnepre készülnek. A félmilliós városban a főbb utakon akkora a forgalom és a dugó, hogy csak gyalog érdemes közlekedni, rengeteg a riksás, kevés az autó, de azok Toyota Corolla méretűek. 
Sylhet

Elsétáltunk egy mecsethez, útközben találtunk egy Tescoo-t, két o-val, az eddigi legmodernebb étteremben ettünk, ahol elfelejtettek nekünk szólni, hogy az adagok kétszemélyesek, majd kipukkadtunk. Azt sose lehet tudni, hogy a kajával kapcsolatban mekkora adagra számítson az ember, hiába kérdezünk rá, természetesen mindig az a válasz, hogy nagy az adag, akkor is, ha egyáltalán nem az. Meleg van, előkerültek a szandálok és a szúnyogok, a ventillátorral kergetjük őket. Este majdnem elfelejtettünk elmenni a már tiszta ruháinkért, szerencsére este 11-kor is nyitva találtuk a mosodást, aki az utcára nyílt kis üzletben vasalt, precízen, típusokat különválogatva, bezacskózva kaptunk vissza a ruháinkat.
Első osztály

Reggel 7:40-kor indult a vonatunk, a kihalt, csendes utcákon elsétáltunk a vasútállomásra, a mosoda sem volt még nyitva, nagy szerencsénk volt az este. A vonaton a helyünket könnyen megtaláltuk, Bangladesben mindig van, aki segít, kérés nélkül is. Első osztályon utaztunk ketten egy háromfős kabinban, még reggelit is szolgáltak fel. 
Banglades területének nagy részét a Gangesz és a Brahmaputra hatalmas, mocsaras deltája alkotja, mindenfele víz van, ha a tengerszint egy métert emelkedne, akkor az ország fele víz alá kerülne. Ugyan a területe csak másfélszer nagyobb, mint Magyarország, a lakosainak száma 160 millió, óriási a népsűrűség. Az egyik legszegényebb ország, évente érik természeti katasztrófák. 
Vízivilág

Három óra vonatozás után értünk Sreemangalba, Banglades tea-termelő központjába. A vasútállomásról elindulva azonnal egy új barátot szereztünk, egy 17 éves srác a bringáján ülve elkísért minket szállást keresni, ott fordított, alkudott nekünk. Jól beszélt angolul, angol nyelven tanul az iskolában, lelkesen mesélte mennyi turistával találkozott az idén. Neki dolga akadt, mi mentünk ebédelni, de elkérte Balázs számát, hogy később jelentkezik. Mi délután a falutól 8 km-re található Lawacherra Nemzeti Parkba készültünk. A szálláson érdeklődtünk utána, mire nemcsak elmagyarázták, de az egyikük, English, vagy valami ilyesmi ki is jött velünk az utcára és  fogott nekünk egy motoros riksát, ahogy itt nevezik baby taxit és be is szállt abba, hátha mégis meggondoljuk magunkat és lehet a vezetőnk a parkban. Az úton tea-, ananász- és citromültetvények közt haladva hamar elértük a park bejáratát és szépen elköszöntünk Englishtől. Szerencsére az indiaiakkal szemben értik a nemet és nem tukmálnak. Közben összeismerkedtünk egy helyi rendőrrel, vele is elérhetőséget cseréltünk. 
Lawacherra Nemzeti Park

A parkban három kiemelt út van, a fél, az egy és a háromórás, ezzel szemben sok sok ösvény és kereszteződés. Ugyan a háromórás ösvényt nem találtuk meg, talán nem is értünk volna sötétedés előtt a végére, ugyanis minden szembejövő csoport megállított minket, mindenkivel közös fotó, honnan jöttünk, mi a nevünk és foglalkozásunk, a szokásos kérdések. Hála a fényképezős mobiloknak mindenki le tudott fotózni minket, sokuknál fényképező is volt, ők is turisták voltak. Mi az erdőt fotóztuk, ők meg minket. Ők nem madame-nak és sir-nek szólítanak minket, hanem sister-nek és brother-nek. Egy 18 éves srác, az "Airforce Man", aki az elmúlt 9 hónapban katonai iskolába járt és erre nagyon büszke volt hozzánk is csapódott, másfél óra alatt háromszor is elmondta, hogy ő mennyire szerencsés, hogy találkozott velünk, majd meghívott minket egy teára. A kijáratnál vele is számot cseréltünk, később küldött is egy sms-t, "HEI BRU,HOW R U.I M AIR FORCE MAN". 
Kamerák keresztüzében

Amint kiszálltunk a riksából Sreemangal utcáján, azonnal megtalált minket English, aki önszántából elkísért minket a vasútállomásra jegyet venni a holnapi Dhaka-ba tartó vonatra, de már minden jegy elkelt. English próbált nekünk más úton is jegyet szerezni, de nem sikerült. Vacsorázni is velünk tartott, sajnos nagyon fárasztó volt őt megérteni és annyira érdekes sem volt, hiába ő segített nekünk (persze kéretlenül), mégis terhes volt a társasága. Végül buszjegyet is együtt vettünk, majd mi visszahúzódtunk a szobánkba, a Taj Mahal Hotel 5. emeletére. Persze itt is megtaláltak minket, nemsokára bekopogott egy srác egy utazási irodától, hogy a helyi lehetőségekről adjon tájékoztatást. Véglegesítettem a Kathmandu bejegyzést, majd lementünk megnézni a helyi ünnepséget. Banglades fiatal ország, a holnapi napon ünnepli a 41. győzelmi napot. Amikor 1947-ben az angolok hazamentek, megalakult India és Pakisztán, Banglades az utóbbi része lett. A kormányban csak a nyugat-pakisztániak kaptak helyet, az elnyomás egyre nagyobb elégedetlenséget okozott, 1971.12.16-án kilenc hónapos háború végén indiai segítséggel győzelmet arattak Pakisztán felett és megalakult a Bangladesi Népi Köztársaság.
Főnyeremény
Egy sörsátorban történelmi filmet vetítettek, egy másik pódiumon készítették elő a fő attrakciót, a tombolahúzást, minek a főnyereménye egy motor volt. Ezen kívül még tv-t, víztisztító berendezést láttunk a nyeremények között. A legérdekesebbnek viszont mi bizonyultunk, a tömeg velünk együtt mozgott, egy hely csak addig számított nyugodtnak, míg mi oda nem mentünk. Többen álltak háttal a színpadnak felénk nézve, mint előre. Mindenki feltette a ismét a már sokszor hallott kérdéseket és természetesen fotózkodtunk is. Nagyon jól bírtuk, szinte senkinek sem mondtunk nemet, nem is lehet, annyira kedvesen közelítenek. Először a motort sorsolták, bemondták a nyertes telefonszámát is, majd felhívták a mikrofonnal kihangosítva. A további húzásokat már nem bírtuk kivárni, inkább hazasétáltunk.    
A figyelem központjában

Érdekes bangladesi foglalkozások


Riksafeltoló betanított munkás

Syhletben találkoztunk ezzel a felettébb különleges mesterséggel. Ott ugyanis van egy híd amelyikre egy meredek rámpán keresztül vezet az út. Itt a riksások nem bírnák egyedül feltolni a riksát a riksafeltolók segítége nélkül, ami nagyon lelasítaná a forgalmat. A riksafeltoló a rámpa aljánál figyel, hogy mikor téved arra egy riksás (kb. minden másodpercben, úgyhogy nem kell annyira koncentrálnia azért), majd futólépében feltolja szépen. Egy kb. 50m hoszú nem túl meredek emelkedőre kell gondolni. Egy feltolás ára 2 taka (kb. 7 ft), amit kézpénzben meg is kap, 2 takás papírpénz.


Mobiltelefon egyenleg feltöltő ember

Itt majdnem mindenkinek pre-paid-es mobilja van, amiről persze folyton elfogy az egység. Itt jön képbe a mobiltelefon egyenleg feltöltő ember! Neki van minden szolgáltatónál pre-paid-es SIM kártyája, meg egy (vagy több) régi Nokiája. Szépen kiül egy forgalmas csomópontba (buszpályaudvar pl. remek hely, ott mindenki rögtön telefonálni akar) egy kis asztalkával, az emberek meg adják a pénzt, bemondják a számukat, és emberünk áttölti a saját telefonjáról a bemondott számra az egységeket (ezt egy sima SMS küldéel meg lehet oldani). Az ember eszméletlen gyorsan kezeli a régi Nokiát, 10 másodperc alatt lezajlik az egész tranzakció. Jellemzően 10-20 takával (27-54 ft) töltik fel az emberek a telcsijüket, egy perc beszélgetés a legrosszabb csomagban is max 1 taka (3ft).


Bérülő (hajón)

Bangladesben nagy szerepet játszik a tömegközlekedésben a folyami hajózás, mert mindenfelé víz van. Roppant praktikus is, egy csomó hajó este indul, szundítassz egyet, és reggelre ott is vagy. Igenám, de a kabinos jegy a bangláknak nagyon drága, jellemzően a dekkre váltanak jegyet. Ez egy nagy fapallós placc, ahova leterítik a pokrócukat, egy másikkal meg betakaróznak, aztán már alszanak is. Ez egy átlag bangladesinek nagyon kényelmes, bárhol képesek aludni. Egy a bökkenő ezzel a dekken alvással, hogy ha nem mész ki időben, akkor elfogy a dekken a hely, és a motortól 1m-re, vagy valami egyéb borzalmas helyen kell aludnod. De semmi gáz, mert a bérülő ilyenkor a segítségedre siet. Reggel korán kimegy az este induló hajóra, és cirka 50 takáért (135 ft) foglalja neked a helyet egész nap.


Segédkalauz (buszon)

A kalauz ugye folyamatosan ordibálja a célállomás nevét, tömi fel a buszra a pesszendzsereket, tereli össze a célállomás felé utazókat, szedi a pénzt. Emellett nem csoda, hogy nem jut ideje a csomagokat a tetőre pakolni. Erre való a segédkalauz, le és felpakolásra. Gyakran nem végez a pakolással teljesen, de a busz már megy tovább, ekkor menet közben befejezi, majd bemászik mint egy kis majmocska. Furcsa módon az IC buszokon is van egy segédkalauz, pedig az nem áll meg sehol, ergo nem kell pakolni. Ilyen esetekben a segédkalauz egész úton nem csinál semmit.


Sundarban-i mézgyűjtő szakember (szezonális munka)

Banglául mauali-nak hívják ezt a mesterséget. Április elsején kezdődik a szezon, ekkor a maualik beugranak a kis csónakjukba, és elhagyott szigetekre a mangroove erdőkbe indulnak mézet keresni. Kb. 2 hónapig tart a szezon. Elég veszélyes szakma, egyrészt a méhek miatt, mert ezek ilyen gyilkos mangroove erdei méhek, és képesek csapatostul követni az embert (mint a rajzfilmekben) aki megpróbálja elcsaklizni a mézet. Másrészt a tigrisek miatt is veszélyes a munka, a tigris nagyon szereti a mauali-t megenni. Hátulról támad, és legtöbbször fejre, ezért az indiaiak egy fémből készült sisakot fejlesztettek ki, ami elég hatékonynak bizonyult a tigristámadások ellen. A balga banglák viszont ezt a fajta sisakot nem használják, biztos menőzésből.


Vidrás halász

A vidra alapvetően kétféleképpen képes segíteni a halszerzésben, egyrészt úgy, hogy fog egy halat, és odahozza, másrészt úgy, hogy ügyesen betereli a halacskákat a hálóba. 2-3 vidrával 50kg halat is tud fogni egy ember egy nap alatt. Apálykor érdemes kimenni, akkor a legjobb a fogás. A tenger kb. 100km ide, de az árapály hatása nagyon erős a folyók kis esése és hatalmas szélessége miatt.
Egy vidra kb. 1 év alatt tanul bele a melóba, és nagyon értékes, egy kiképzett példány ára a 100 USD-t is eléri.         

2012. december 21., péntek

Bangladesi beszélgetések

(Srimangal)

Öltönyös úr: (odalép) Beszélhetek hozzád?
Balázs: Igen, beszélhetsz hozzám.
Öltönyös úr: Melyik országból jöttetek?
Balázs: Magyarországról.
Öltönyös: Nagyon szép ország. Hogy hívnak?
Balázs: Balázs a nevem. Téged hogy hívnak?
Öltönyös: (megmondja a nevét) És téged hogy hívnak? (Katalinhoz fordul)
Katalin: Kati.
Öltönyös: Kati, Balázs. Örülök hogy megismerhettelek benneteket. (Kezet fog mindkettőnkkel)
Balázs: Én is örülök.
Öltönyös: Mennyi ideig vagytok Bangladesben?
Balázs: kb. 3 hétig.
Öltönyös: Honnét jöttetek?
Balázs: Indiából, Tamabilon keresztül jöttünk.
Öltönyös: Ó, értem. És itt Srimangalban meddig vagytok?
Balázs: Holnap továbbutazunk Dhakába.
Öltönyös: A Cox's bazárba mindenképp menjetek el, nagyon szép hely.
Balázs: Oda nem megyünk, de megyünk a Sundarban-ba.
Öltönyös: Az is nagyon szép hely. És házastársak vagytok?
Balázs: Igen. (Itt mindenkinek azt kell hazudnunk, hogy házastársak vagyunk, különben nagyon megrökönyödnek, és hotelszobát se kapunk)
Öltönyös: Gratulálok, nagyon szép pár vagytok. És mi a foglalkozásod?
Balázs: Mérnök vagyok, szoftvet tervezek.
Öltönyös: Ó, ez remek. És neked mi a foglalkozásod? (Katalinhoz fordul)
Kati: Könyvelő vagyok.
Öltönyös: Nagyon jó. És hogy tetszik Banglades?
Balázs: Nagyon tetszik, mindenki rettenetesen kedves.
Öltönyös: Örülök. Ha bármi gond van, itt a számom, hívjatok fel.
Balázs: Rendben, köszönjük.
Öltönyös: Engedjétek meg, hogy bemutassam a családomat (hátrafordul a kb. 10 fős pereputtyhoz), a feleségem, a feleségem testvére, az én testvérem, az ő gyerekeik, ő meg itt a fiam, és még van egy másik fiam is.
Kati, Balázs, kórusban: Heló!
Pereputty, kórusban: Heló!
Öltönyös: Megengeditek, hogy lefényképezzelek benneteket?
Balázs: Persze, amikor csak akarod.
Öltönyös: (Fényképez)
Pereputty egyik tagja: Velem is lehet egy kép?
Balázs: Persze, lehet.
Pereputty másik tagja: (odajön) Egy kép?
Balázs: Persze, csinálhatsz egy képet.
(Elkészül 30 kép)
Balázs: Jó, egy utolsó kép.
Öltönyös: Rendben, meg még egy utolsó az unokaöcsémmel.
Balázs: Rendben.
Öltönyös: Nagyon szépen köszönjük. Köszönjük szépen.
Balázs: Nincs mit.
Öltönyös: További szép estét kívánok nektek. Vigyázzatok magatokra.
Balázs: Köszönjük, nektek is szép estét.
Öltönyös: Viszont látásra. Örülök hogy találkoztunk. Köszönöm szépen.
Balázs: Én is örülök, viszont látásra. Köszönöm szépen.
Öltönyös: Viszont látásra.
Pereputty, kórusban: Viszont látásra.
Mindenki: (Integetés)
Öltönyös: Vigyázzatok magatokra. Viszont látásra.

(Fenti beszélgetés tetszőleges kombinációban 10 percenként ismétlődik, kb. 30, nem a pereputtyhoz tartozó nézővel)

(Bandarban)

Balázs: Elnézést, ismeri a Hill Resortot?
Szálloda recepciós: Hill Resort?
Balázs: Igen, Hill Resort. Ismeri?
Szálloda recepciós: Hill Resort?
Balázs: Igen, Hill Resort. Milyen messze van?
Szálloda recepciós: Hill Resort?
Balázs: Igen, ismeri? Milyen messze van?
Szálloda recepciós: Hill Resort? 71km.
Balázs 71km??? Az nagyon messze van.
Szálloda recepciós: Igen, 71km, nagyon messze van.
(30 másodperc múlva, szálloda előtt)
Balázs: Elnézést, ismeri a Hill Resortot?
Riksás: Hill Resort? Ismerem.
Balázs: (banglául) Hány taka?
Riksás: 150 taka (kb. 400 Ft)
Balázs: (banglául) Hány km?
Riksás: 4km.
Balázs: (Egy bámészkodóhoz fordul a 20-ból): 150 taka az jó ár?
Bámészkodók: 150 taka az jó a Hill Resortig.
Balázs: Oké. (beszállás a riksába)

(4km-ert riksáztunk AZ EMBERHEZ aki beszél angolul)

Legfontosabb bangla kifejezések:
Kemonácsó? - Hogy vagy?
Báló ácsó. - Jól vagyok.
Koto taka? - Hány taka?
Bangla buze ná. - Nem beszélek banglául.
Bangla buze! - Beszélsz banglául!
Buszta parcsíná. - Nem értem.