A "szabadnapomon" 2-kor Lama leintette nekünk a helyi buszt a szállás előtt, mi ugyan még nem voltunk kész, de a busz megvárt minket, ez itt teljesen természetes. A főútnál még másfél órát kellett várnunk a csatlakozásra, de egy teázóban előkerült a laptop és folytattam az írást, míg be nem gördült a csordultig teli busz. Kakarbitta-ba, keletre az indiai határra terveztünk utazni. Szerencsére helyjegyünk volt, így lett ülőhelyünk. A hátsó sorban ülő srácok egy lakodalomba igyekeztek és ginnel próbáltak elfáradni és kibírni a 15 órás buszutat. Mintha egy szurkolóbuszon ültünk volna. A busz borzasztóan rázott, ha hátradöntöttem a fejem a szék támlájára, belülről viszketett a fülem. Természetesen most is óránként megálltunk, enni-inni-pisilni, egyszer le is robbantunk, de gyorsan a piros kábelhez illesztették a piros a kábelt és már zötyögtünk is tovább. 11 órakor kiürült a busz, végre mindenkinek jutott ülőhely, a sofőr lekapcsolta a lámpákat, a hátsó sor is elcsendesedett. Aludnom mégiscsak keveset sikerült, azt is sok részletben, Balázsnak még annyit sem, mert ő nem tud ülve aludni. Az éjszaka forgalommentes úton 60 km/h-val repesztett a busz, a térdemet rendszeresen bevertem. Hajnali 3-kor befordult a busz egy falu mellékutcájába, megállt egy festékbolt előtt, aminek feltöltötték az árukészletét, a busz tetejéről háromnegyed órán át pakolták le a festékesvödörket. Közben mindenki felébredt a buszon, de se ezt, se a veszteglést nem vette senki sem zokon. Reggel 8-ra végre megérkeztünk Kakarbitta-ba, reggeli után átváltottuk a maradék nepáli rupinkat indiai rupira és átsétáltunk a határon. A nepáli vízumunk 5 napja lejárt, belépéskor azt olvastuk, hogy napi 3 USD a pótdíj. A határra érve kiderült, hogy még plusz fejenként 30 dollárt kellene fizetnünk, összesen 90-et. Egyből mondtuk, hogy az nagyon sok, a határőr hosszas gondolkozás után 45 dollár fejében bevezette az adatainkat a nagy könyvbe és kiléptetett minket az országból.
Újra Indiában. Visszaállítottam az órám negyed órával, buszra szálltunk, másfél óra alatt értünk Siliguriba, egy 650 ezer fős közlekedési csomópontba. Az indiai buszok jobbak, mint a nepáliak, van bennük pár rugó, viszont ennyire kátyús utat, mint ezen a szakaszon, még sehol sem láttam. Az út mentén teaföldek terültek el, a helyiek szüreteltek. A teacserje kb. térdig ér, köztük elszórva pár-pár fa adja a megfelelő árnyékot. Siliguriban csak egy ebéd erejéig álltunk meg és ugyan majdnem kihagytuk Darjeelinget, mert nem volt kedvünk újra 2000 méteren lévő hideghez, mégis egy dzsipbe szálltunk és újabb 3, összesen 27 óra utazás után megérkeztünk Darjeelingbe, ahol szálláskeresés és vacsora után azonnal elaludtunk. Siliguriból egy történelmi kisvasút is jár Darjeelingbe, de mivel 9 óra alatt gyózi le a 2000 méter szintkülönbséget, ezt nem választhattuk.
Reggel borús, felhős időre ébredtünk, körbejártuk a várost, jártunk az állatkertben, a hegymászó műzeumban, Kőrösi Csoma Sándor sírjánál.
A helyiek itt inkább nepáliakank tűnnek, mint indiaiknak és nemcsak azért, mert van rajtuk kabát. A nepáliak bőre sötétebb, barnának hat, míg az indiaiaké szürkés árnyalatú. A nepáliaknak széles arccsontjuk van kerek arccal, szemben az indiaiak hosszúkás arcával.
A teaültetvényen ezen a magasságon ilyenkor már nem aratnak, így a teafeldolgozót csak üresen láttuk, de mellette egy kis teázóban egy kedves néni mesélt nekünk a teagyártásról, és főzött nekünk 5 másodperces teát.
A legjobb minőségű tea a cserje legfrissebb hajtásaiból áll, ezt éppen csak leforrázta a néni, mégis ízletes teát töltött a csészékbe, hiába Darjeelingben vagyunk, a tea fővárosában. Itt is lett volna lehetőség túrázni, de ismét a hidegben menetelni felfelé egyikünknek sem hiányzott.
Dzsippel is megközelíthető lett volna a Tiger Hill, ahonnan tiszta időben a Mt.Everest is látható, de a következő nap is ugyanolyan borús volt, mint az előző, így semmi értelme nem lett volna odamenni, így dzsippel visszakanyarogtunk Siliguriba. A hegyi szerpentineken buszok helyett dzsippel jár mindenki, amint bezsúfolódott tíz utas a dzsipbe, az máris indul. Délután 5-re értünk Siliuriba, tettünk egy sétát a hongkongi piacon, mielőtt felszálltunk volna az ismét késő éjszakai vonatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése