2013. március 25., hétfő

2013.02.12-14 Luang Prabang

A hajónk délután 5 körül, még világosban kötött ki Luang Prabang városkában, ahol egyből szálláskeresőbe indultunk. A belváros a Mekong és egy kisebb folyó által határolt "félszigeten" fekszik, és ugyan itt szinte minden ház vendégház, szabad szobát sehol sem találtunk. A napokban volt ugyanis a kínai újév, ennek örömére elözönlötték a kínaiak a várost. Végül kis szerencsével találtunk egy nagyon egyszerű, wifi-mentes szobát, de legalább olcsón. Jól tettük, hogy beköltöztünk, ugyanis később rengeteg szálláskereső turistával találkoztunk, egyszerűen megtelt a város. A legtöbbször hallott kérdés, a "Tudjátok mikor mennek el a kínaiak?" volt. Mindig a kínaiakkal van a baj, egyszerűen túl sokan vannak, ráadásul mindig nagy csapatokban járnak.
Lepakoltuk a hátizsákjainkat és vacsorázni indultunk. A félsziget fő utcáját délután 5 fele lezárják és két oldalt illetve középre is árusok telepednek két végeláthatatlan "folyosót" képezve.
Night market
 A kép a netről van, a fényképező "otthon" maradt, vagy csak elfelejtettünk volna fotózni?

A piros színű ponyvák alatt mindenféle szuvenírt, kézműves termékeket, ruhákat, táskákat, lámpásokat, kígyó viszkit árultak, előttük hömpölygött a tömeg. Egy mellékutcában egy asztalra sok féle ételt pakoltak, itt kivárva a sort (egy kínai lány úgy érezte ez a szabály rá nem vonatkozik, miután felhívták a figyelmét a tolakodására sem jutott eszébe visszaállni a helyére. A vége az lett hogy Balázs elmagyarázta a többi sorbaállónak, hogy a kínai lány biztosan rettenetesen éhes, ezért a nagy tolakodás. Jól kiröhögte mindenki, majd zavarában azzal állt elő, hogy őneki Ausztrál férje van.) mindenki addig púpozta a tányérját, ameddig csak bírta, majd az egészet egy serpenyőben összesütötték, mindezt 10.000 kip-ért (300 Ft). Balázs előző este utánajárt, hogy a helyi sör, a BeerLao rizsből készült, úgyhogy a vacsorát én is sörrel öntöttem le. Sosem söröztem, nem vagyok az ízéhez szokva, a felét szinte mindig a Balázsnak adtam, de szorgalmasan tanultam sörözni.:) A bazárból kikeveredve, modern éttermekkel szegélyezett utcácskákon sétáltunk haza, nem tetszett, hogy ismét egy turistagettóban vagyunk, amik mindenhol ugyanúgy néznek ki. 
Luang Prabang

Másnap gyalog fedeztük fel az egykori fővárost, melynek 22.000 lakosa van, ezzel a negyedik legnagyobb város a 6,5 millió lakosú kommunista országban, 26 fő/km² népsűrűséggel. Amennyi kisgyereket erre láttunk, ezek a számok hamarosan biztosan növekedni fognak. Luang Prabang-ot 1995 az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a legkellemesebb város címet is megkapta párszor, és a statisztikák szerint a világ 10 leglátogatottabb városa közt szerepel. Évekkel ezelőtt tényleg kellemes lehetett, de a Lonely Planet-effektusként  és a  kínai újév miatt a várost elözönlő turistáktól szinte nem látszottak a helyiek. 
Egy wat a sok közül

A félszigeten a francia stílusú házak közt wat-ok láthatók, a Mekongba torkolló folyón kis bambuszhídon lehet átkelni. Az egyik wat egy dombon áll, ahonnan remek kilátás nyílik a környékre. A felfelé vezető lépcsők mentén helyi asszonyok felháborító módon befogott madárkákat árultak szabadon eresztés céljából.
Engedd szabadon a madárkát!


A wat népszerű naplemente-néző hely, annyira, hogy a tömeg miatt meg sem vártuk azt, inkább elmentünk vacsorázni, majd a hajóúton megismert kanadai Dennis-szel söröztünk.
Másnap robogót béreltünk és elmotoroztunk az innen 30 km-re fekvő Kuang Si vízeséshez. mielőtt megváltottuk volna a belépőt, a parkolóban isteni sült halat reggeliztem - Balázs korábban már evett egy bagett-szenvicset, három hónap után végre igazi pékárut ehet, nem is kíván mást reggelire.  A bejárat után egy medve-mentő parkon át vezetett az út, a lefülelt medvecsempészek mackói laknak itt, akik  talán már nem alkalmasak az önálló erdei életre. Egy erdei ösvény vezetett az vízeséshez, aminek a vize gyönyörű fürdésre is alkalmas türkiz színű medencékbe hull alá. A legszebb vízesés, amit valaha láttunk, nem is maga az 50 méteren lezúduló víztömeg miatt - én különben sem vagyok nagy vízesés rajongó, engem a kövek, sziklák nyűgöznek le - hanem a rengeteg, hihetetlenül kék vizű lépcsőzetes medence volt meseszép. Ugyan itt is nagy volt a tömeg, de a többség a bejárat felőli ösvényt használta csak, egy kis hídon átkelve a túlparton szinte egyedül lehettünk a dzsungelben a víz partján.




További képek itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése