2012. november 8., csütörtök

2012.11.05-08 Pokhara


Hajnali kelés majd nyolc és fél óra buszozás után érkeztünk meg Pokharába. A busz kényelmetlen volt, viszont a síkságot felváltották a hegyek. Kár, hogy jobb oldalt ültünk, balról jobb lett volna a kilátás. Pokhara, Nepál második legnagyobb városa egy völgyben fekszik 800 méteren, a Phewa-tó partján, körülötte hegyek, háttérben havas hegycsúcsok. Az összes túrázó innen indul az Annapurna Nemzeti Parkba, a város siklóernyős-paradicsom. Mint mindenki, mi is a tóparton szálltunk meg, ami lehetne akár Európában is, leszámítva a rendszeres áramszüneteket, amikre a helyiek fel vannak készülve akksikkal, generátorokkal. Nyugati típusú éttermek, minden második bolt túrabolt. Nincs zaj, nincs tömeg, nincs tukmálás, nincsenek riksák. A forgalom is megfelelő volt arra, hogy ismét bringát béreljünk és azzal közlekedjünk a városban. A bal oldali közlekedéssel sem okoz prolémát, csak az indulásra kell nagyon odafigyelni.


Első nap eltekertünk egy közeli vízeséshez, majd az óvároson - ahol a helyiek élnek - keresztül egy kilátóhoz megnézni a naplementét, ami gyönyörű aranyszínűre festette a havas hegycsúcsokat. 


Másnap ügyintéző napot tartottunk, kiváltottuk az engedélyeket a Nemzeti Parkba, amihez elkészült az eddigi legborzalmasabb igazolványképem, megvásároltuk a térképet és könyvet az Annapurna körről, tablettákat a magashegyi betegség ellen, a víztisztító tablettákat 100 liter vízhez. Egy hamis northface lecsatolhatós túranadrág 2.250 forintnyi nepáli rupiba kerül, a minőségéről majd beszámolok. Az eddigi túrák során párszor kipróbáltam a túrabotot, igaz negyed óránál tovább sosem és felesleges koloncnak tartottam, csak zavart a haladásban, most mégis úgy döntöttem, hogy a nagy hátizsákkal való felfele menetelés és a hosszú ereszkedés közben mégiscsak jó lesz támaszkodni rá. Ha mégsem, biztosan találkozunk valakivel, akinek egy pár túrabotra lesz szüksége. 


Harmadik itteni napunkon pedig lecseréltük a montikat egy kis vitorlásra, körbevitorláztuk a tavat, megnéztük a kis szigeten lévő templomot. Pont, mint Bled, tó körül hegyek, rajta kis sziget templommal, csak vidámabb és színesebb formában.



Holnap reggel indul a buszunk a túránk kezdőpontjához, este 7 óra van, még hátravan a pakolás. A kis hátizsákot megpakolva mindazzal, amire nem lesz szükségünk a túrán, itt hagyjuk a szálláson. Kilépünk a civilizációból kb. három hétre, nem lesz se térerő, se motoros jármű, csak gyönyörű hegyek és remélem nem túl hideg.          

5 megjegyzés:

  1. Nagyon köszi megint!
    Vigyázzatok magatokra és nagyon jó utat a túrához...aztán ha megérkeztetek életjelet kérünk,aztán persze majd soksok olvasni valóóóót!!
    Köszikepuszika!!

    csokoládé!

    VálaszTörlés
  2. vigyazzatok magatokra felfedezokeim :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű a kép a hegyekről...megtelt a szemem! :D Nagyon vigyázzatok magatokra! Remélem, hogy nem ragad nagyon el titeket a civilizáció nélküliség és találkozunk Kalkuttában!

    (Én megkaptam ma az első oltásaimat, szám szerint 4-et. Fáj a karom! Jut eszembe, valakinek volt a vendégkönyvben egy ilyen bejegyzése, Balázs, nem te voltál?)

    VálaszTörlés
  4. úgyérted műholdas telefon sem lesz nálatok?

    VálaszTörlés
  5. Lollipop: milyen vendégönyv?

    VálaszTörlés