2012. október 27., szombat

2012.10.27 Hello Money!

Ma reggel korán keltünk, hogy végre közelről is lássuk a Taj Mahalt, miután tegnap messziről már minden oldalról láttuk. Odafele vettünk pár banánt és megtámadott egy majom, hátulról ráugrott a lábamra! Szerencsére épp az utolsó falatot vettem a számba, ezt mondjuk nem hiszem, hogy látta, de elszaladt, így a hirtelen ijedségen kívül más bajom nem esett. A mai ünnep szerencsét hozott, ingyen bemehettük, nem kellett a 750 rupis belépőt kifizetnünk. Viszonyításképp a mai nap 1.990 rupit költöttünk, néggyel kell szorozni. Az indiaiak szerint "Today is a festival", bár nekem inkább úgy tűnik, itt minden nap ünnepnap.

A Taj Mahal gyönyörű
Reggeli  és pakolás után fogtunk egy riksát, ami elvitt minket a buszpályaudvarra, ahonnan épp 10 percen belül indult is a busz Fatehpur Sikri felé, ami egy középkori szellemváros. A buszútról (is) készítettünk videót, talán valamikor sikerül feltölteni. Amint leszálltunk a buszról már meg is jelent valaki, hogy hova tehetjük a zsákjainkat, míg megnézzük a várost. Sajnos ez, hogy szinte minden házhoz jön, semmit sem kell keresni nem  annyira jó, mint ahogy hangzik. Az elmúlt pár napban azt ejtettük ki legtöbbször a szánkon, hogy "No, thanks" és sokszor nem érik be ennyivel. Miközben a romokhoz menet egy pillanatra elbizonytalanodtunk, hogy merre is kell menni, egy srác nemcsak, hogy útbaigazított minket, de azonnal az élre állt, hogy kövessük. Először kedvesen érdeklődött, Magyarországra azonnal rávágta, hogy Budapest, de egy kis idő után kezdett terhessé válni a társasága, kértük, hogy menjen el, nincs szükségünk vezetőre és fizetni sem fogunk neki. Egyből hangnemet váltott, azzal fenyegetőzött, hogy kihívja a rendőrséget, amin persze csak nevettünk, de negyed óra múlva, mikor még mindig újból és újból feltűnt és veszekedett velünk, azt kívántam bárcsak kihívná magára a zsarukat. Végül eltűnt. :) Közben a gyerekek "Hello Money!"-val köszöntek, még nevettek is mellé, nem tudom így ki ad nekik. Amúgy különösen nehéz a szomorú szemű gyerekeket elzavarni, de nyilván nem véletlenül tanítják arra őket a szüleik, hogyha fehér embert látnak, azonnal vágjanak szomorú arcot. 
A szellemvárosról meséljenek a képek:

Like an indian man


Jelenleg Bharatpurban, egy csendes kisvárosban vagyunk, a Jungle Lodge-ban. Holnap bringát bérlünk és madárnézőbe indulunk a Keoladeo Nemzeti Parkba. Estére 23.-ak vagyunk a várólistán a Varanasi felé tartó vonatra, ha nem férünk fel, másnap estére visszaigazolt  jegyünk van.

4 megjegyzés: