Reggel 7-kor ébredtem a vonaton, mikor az árusok elkezdtek óbégatni, kiabálva próbálva felhívni a figyelmet a portékájukra. Teát, kávét, vizet, többféle ételt, mobiltelefont (az egyik srác vett is 8.000 forintnyi rupiért egy samsung "pingpongütőt", kínai csempészáru lehetett). Végre kellemes meleg az idő, viszont hatalmas a köd. Az induláskori egy órás késéssel 8-ra kellett volna Guwahatiba érnünk, de amint egy vonat elkezd késni, beindul a folyamat, mindenhol várnia kell, az egész délelőttöt is a vonaton töltöttük. Sokszor megálltunk hosszabb időre, a kb. 25 kocsiból álló vonat nagyon lassan indul el, majd gyorsul fel. 10 km-rel a végállomás előtt egy órát állt a vonat az állomáson, más szerelvények jöttek-mentek, mi meg vártunk. Nehezen viseltem, nagyon untam már, le is szálltunk a vonatról, de nem sikerült megállapodnunk a riksásokkal, így még indulás előtt visszaszálltunk a vonatra. Öt perc múlva egy piros lámpa állított meg minket, majd nagy nehezen beértünk Guwahatiba, ahol azonnal a már a vonaton az útikönyvből kinézett étterembe siettünk és megrendeltünk fejenként két dosat. Ilyet itt még senki sem tehetett, ugyanis nagyon furcsán néztek ránk, sőt az első után vissza is kérdezett a pincér, hogy tényleg kérjük-e a másodikat. Ebéd után azonnal megkerestük a Shillong felé tartó dzsipet, amit itt sumonak hívnak, és nyolc új utastárssal további három óra utazás után, már sötétben érkeztünk Meghalaya tartomány központjába, Shillongba.
Meghalaya nemrég vált külön Assam tartománytól, főleg keresztények lakják, akik nem szeretnek indiaiak lenni, független országgá szeretnének válni. A lakosok láthatóan gazdagabbak, mint pl. az agraiak, rendezettebbek a házak, kevesebb a szemét. Sok az autó, majdnem mind kis Suzuki Swift, vagy ugyanolyan Tata. A 140 ezer lakosú város fő látnivalója a helyi lottósorsolás, ijászok lövik a nyilaikat egy táblába, minden délután fél 4-kor. A városban rengeteg fogadóiroda van, ahol meg lehet tenni a téteket. Az íjászok két körben lőnek, minden körben megszámolják a táblába állt nyílvesszőket és az utolsó két számjegy adja az eredményt. Aznap az első körben 753 nyíl állt a táblába, így az 53-as eredmény se nekem (második számjegy 9), se Balázsnak (második számjegy 0), így elbuktuk a feltett 20 rupit (80 Ft).
 |
| 753 db nyílvessző |
Az íjászat után gyorsan felvettük a szállásunkon hagyott hátizsákokat és újra buszra szálltunk. Több mázsa rizzsel utaztunk együtt, az összes üres helyet kitöltötték rizseszsákokkal, az utasok úgy másztak be az ülésekre a zsákokon át.
3 óra alatt értünk az indiai határ mellett fekvő dombos-völgyes Cherrapunjiba, amit a helyiek Sohra-nak neveznek. A környék a világ statisztikailag legcsapadékosabb helye, márciustól hét hónapon át tart az esős évszak. A dombos vidéket a kelet Skóciájának is nevezik. Nehezen találtunk szállást, a faluközpontban található egyetlen lehetőség nem tetszett, majd a taxisok nem voltak hajlandók minket tízszeres ár alatt elvinni a 3 km-re található másik hotelhez. Végül egy nem taxival mentünk, két srác vitt el minket, kicsit olcsóbban. Útközben a kocsiban diszkósított karácsonyi dalok szóltak, ekkor tudatosult bennem, hogy mindjárt karácsony. Nehéz karácsonyi hangulatba kerülni errefelé. Este a szállásadónk, aki az esős környék ellenére nagy motoros,segítségével kitaláltuk a másnapi túra útvonalát, rajzolt nekünk egy térképet.
Reggel ismét ködös időre ébredtünk, de a buszon Tyrna falu felé a helyiektől megtudtuk, hogy ma nincs is (annyira) köd. Tyrna-n átsétálva rengeteg gyerek köszönt és integetett nekünk, majd a falu után egy hosszú lépcsősor vezetett le a völgybe egy gyönyörű trópusi erdőben.
 |
| Gyökérhíd |
 |
| Két szintes gyökérhíd |
A völgyben szaladó folyókon élő gyökérhidak íveltek át, a helyi lakosok átvezették a gyökereket a víz felett, azok megerősödtek és akár 50 embert is elbírnak egyszerre. Egy kis vendégházban ebédeltünk, ketten kaptunk egy kéttojásos rántottát meg egy nagy tál üres rizst, de legalább ettünk, mielőtt nekivágtunk volna az 1000 méteres emelkedőnek.
Ez az erdő mindkettőnknek sokkal jobban tetszett, mint a chitwani, de ott a vezetőink célja nem az volt, hogy igazán szép helyeken vigyenek, hanem orrszarvút szerettek volna mutatni nekünk. A völgy másik oldalán egy ritkábban használt, elhanyagolt köves ösvényen lépcsőztünk felfele, a megizmosodott lábaimmal könnyedén lépdeltem felfelé, meg persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a nagy hátizsák nélkül sokkal könnyebb menni.
Felérve a tetőre a Nohkalikai vízesés kilátó pontjához értünk, a víz a magasból hull alá, ez a negyedik legmagasabb vízesés a földön. A (nem) köd délutánra is megmaradt, így messzire nem láttunk, pedig biztos az is gyönyörű lett volna. A kilátónál sok árus és egy étterem szolgálja ki az ide érkező rengeteg indiai turistát, vacsoráztunk, majd sötétben a műúton sétáltunk vissza a szállásunkra a Green Valley-be. Este leegyeztettük a szállásadónkkal, hogy másnap ő visz el minket a határra, a testvére pedig elhozta a laptopját és segítséget kért Balázstól, aki megtanította őt kivágni egy képrészletet a Paint segítségével. Vicces volt, hogy miközben a testvér mesélt, a képeit mind úgy mutatta meg, hogy az asztalon beállította háttérképnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése