A hajónk délután 5 körül, még világosban kötött ki Luang Prabang városkában, ahol egyből szálláskeresőbe indultunk. A belváros a Mekong és egy kisebb folyó által határolt "félszigeten" fekszik, és ugyan itt szinte minden ház vendégház, szabad szobát sehol sem találtunk. A napokban volt ugyanis a kínai újév, ennek örömére elözönlötték a kínaiak a várost. Végül kis szerencsével találtunk egy nagyon egyszerű, wifi-mentes szobát, de legalább olcsón. Jól tettük, hogy beköltöztünk, ugyanis később rengeteg szálláskereső turistával találkoztunk, egyszerűen megtelt a város. A legtöbbször hallott kérdés, a "Tudjátok mikor mennek el a kínaiak?" volt. Mindig a kínaiakkal van a baj, egyszerűen túl sokan vannak, ráadásul mindig nagy csapatokban járnak.
Lepakoltuk a hátizsákjainkat és vacsorázni indultunk. A félsziget fő utcáját délután 5 fele lezárják és két oldalt illetve középre is árusok telepednek két végeláthatatlan "folyosót" képezve.
Night market A kép a netről van, a fényképező "otthon" maradt, vagy csak elfelejtettünk volna fotózni? |
A piros színű ponyvák alatt mindenféle szuvenírt, kézműves termékeket, ruhákat, táskákat, lámpásokat, kígyó viszkit árultak, előttük hömpölygött a tömeg. Egy mellékutcában egy asztalra sok féle ételt pakoltak, itt kivárva a sort (egy kínai lány úgy érezte ez a szabály rá nem vonatkozik, miután felhívták a figyelmét a tolakodására sem jutott eszébe visszaállni a helyére. A vége az lett hogy Balázs elmagyarázta a többi sorbaállónak, hogy a kínai lány biztosan rettenetesen éhes, ezért a nagy tolakodás. Jól kiröhögte mindenki, majd zavarában azzal állt elő, hogy őneki Ausztrál férje van.) mindenki addig púpozta a tányérját, ameddig csak bírta, majd az egészet egy serpenyőben összesütötték, mindezt 10.000 kip-ért (300 Ft). Balázs előző este utánajárt, hogy a helyi sör, a BeerLao rizsből készült, úgyhogy a vacsorát én is sörrel öntöttem le. Sosem söröztem, nem vagyok az ízéhez szokva, a felét szinte mindig a Balázsnak adtam, de szorgalmasan tanultam sörözni.:) A bazárból kikeveredve, modern éttermekkel szegélyezett utcácskákon sétáltunk haza, nem tetszett, hogy ismét egy turistagettóban vagyunk, amik mindenhol ugyanúgy néznek ki.
Luang Prabang |
Másnap gyalog fedeztük fel az egykori fővárost, melynek 22.000 lakosa van, ezzel a negyedik legnagyobb város a 6,5 millió lakosú kommunista országban, 26 fő/km² népsűrűséggel. Amennyi kisgyereket erre láttunk, ezek a számok hamarosan biztosan növekedni fognak. Luang Prabang-ot 1995 az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, a legkellemesebb város címet is megkapta párszor, és a statisztikák szerint a világ 10 leglátogatottabb városa közt szerepel. Évekkel ezelőtt tényleg kellemes lehetett, de a Lonely Planet-effektusként és a kínai újév miatt a várost elözönlő turistáktól szinte nem látszottak a helyiek.
Egy wat a sok közül |
A félszigeten a francia stílusú házak közt wat-ok láthatók, a Mekongba torkolló folyón kis bambuszhídon lehet átkelni. Az egyik wat egy dombon áll, ahonnan remek kilátás nyílik a környékre. A felfelé vezető lépcsők mentén helyi asszonyok felháborító módon befogott madárkákat árultak szabadon eresztés céljából.
Engedd szabadon a madárkát! |
A wat népszerű naplemente-néző hely, annyira, hogy a tömeg miatt meg sem vártuk azt, inkább elmentünk vacsorázni, majd a hajóúton megismert kanadai Dennis-szel söröztünk.
Másnap robogót béreltünk és elmotoroztunk az innen 30 km-re fekvő Kuang Si vízeséshez. mielőtt megváltottuk volna a belépőt, a parkolóban isteni sült halat reggeliztem - Balázs korábban már evett egy bagett-szenvicset, három hónap után végre igazi pékárut ehet, nem is kíván mást reggelire. A bejárat után egy medve-mentő parkon át vezetett az út, a lefülelt medvecsempészek mackói laknak itt, akik talán már nem alkalmasak az önálló erdei életre. Egy erdei ösvény vezetett az vízeséshez, aminek a vize gyönyörű fürdésre is alkalmas türkiz színű medencékbe hull alá. A legszebb vízesés, amit valaha láttunk, nem is maga az 50 méteren lezúduló víztömeg miatt - én különben sem vagyok nagy vízesés rajongó, engem a kövek, sziklák nyűgöznek le - hanem a rengeteg, hihetetlenül kék vizű lépcsőzetes medence volt meseszép. Ugyan itt is nagy volt a tömeg, de a többség a bejárat felőli ösvényt használta csak, egy kis hídon átkelve a túlparton szinte egyedül lehettünk a dzsungelben a víz partján.
További képek itt.